A film összességében nem szól semmiről. Piroska bájos, a puszta gyönyörű, a magyarok közvetlenebbek a németeknél, és Andreas későn ébred az érzéseire, bár közben megtanult csárdást táncolni és vasúti jelzőlámpát állítgatni. Tulajdonképpen Hugo Hartung is egyetértett ezzel a diagnózissal: „Néha azt hiszem, ez az egész Piroskával – semmi nem volt. De valójában ez volt minden” – írta. Mindez persze semmit nem von le sem a könyv, sem a film bájából. A Magyarországgal kapcsolatos sztereotípiaparádé pedig dupla szórakozást jelenthet a magyar néző számára. A teljesség igénye nélkül: tárogató, csárdás, pásztor, gémeskút, népviselet (amely körülbelül annyira emlékeztet bármelyik magyar népviseletre, mint a népies műdal a népzenére), lovak és falusi mulatságok zsúfolódnak össze a történetben, valamint kiderül, hogy a tejúton Árpád király (!) vágtat sok-sok lóval – Árpád valószínűleg Csaba királyfival csúszott össze ezen a ponton.
Kár, hogy a film nem foroghatott Magyarországon. Hódmezővásárhelykutasipuszta a Bavaria Fimstúdióban elevenedett meg Münchenben, ahogy a festői Siófok és a pesti mulatókert is. Ennek ellenére ma is sok német, svájci és osztrák vendég keresi fel az „igaz történet” helyszínét, Székkutast – itt persze jól ismert a Piroschka-történet, az író posztumusz díszpolgár, emlékszobája, sőt szobra is van a faluban. A szerző 1972-ben hunyt el, tavaly lett volna száztíz esztendős. Meghalt a mozi rendezője, Kurt Hoffmann is (2001-ben), a film két főszereplője, Liselotte Pulver és Gunnar Möller viszont még ma is élnek, mind a ketten elmúltak már nyolcvanévesek.
A teljes filmet itt tudja megnézni németül:
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!