Tréfás párviadal bontakozott ki tegnap Rácz Zoltán, az Amadinda Ütőegyüttes vezetője és Bogányi Tibor, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere között, ki is kérte fel először Gyöngyösi Levente komponistát. Végül megegyeztek abban, hogy a szerző Sinfonia concertante című alkotása, melyet november tizenötödikén mutat be a Amadinda és a PFZ a Művészetek Palotájában, a magyar kortárs zenét szerető közönség örömére készült.
Horváth Zsolt, a pécsi filharmonikusok zeneigazgatója úgy látja, hogy a budapesti – immár tizenegyedik éve tartó koncertsorozatukkal többé nem azt szeretnék bebizonyítani, hogy a fővároson túl is létezik igényes komolyzenei élet. A novembertől májusig tartó idei koncertsorozat szólistái magyar előadók lesznek. Hallhatjuk Bogányi Gergelyt, Vígh Andreát, Fenyő Lászlót, Baráti Kristófot, Várjon Dénest és Várdai Istvánt is. A külföldi művészeket Ola Rudner svéd karmester képviseli.
Bizonyítani a zenekarnak ott kell, ahol még nem ismerik – folytatta az igazgató. Az idei év végén, illetve jövő januárban tizenhárom alkalommal játszik a pécsi zenekar Berlin, Lipcse, Genf, Zürich, Luzern és Hamburg híres koncerttermeiben. Nagy feladat és óriási lehetőség arra, hogy a jövőben a Pannon Filharmonikusokkal gazdagodjon Magyarország komolyzenei exportja – mondta a zenekar-igazgató. A rangos turné szervezéséért a szegedi Armel Operafesztivál szervezésében is közreműködő Havas Ágnesnek jár óriási köszönetet – hangsúlyozta Horváth Zsolt.