Doyenek és fiatalok kiállítása Szegeden

A hazai képzőművészet mesterei és 35 év alatti alkotók mutatkoznak be a Magyar Festészet Napja alkalmából.

Grund
2013. 10. 18. 7:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kiállítás egyfajta keresztmetszetet ad a mai magyar festészet törekvéseiről – mondta csütörtökön Nátyi Róbert művészettörténész, aki Bukta Imre és Szentgyörgyi József mellett kurátorként rendezte a november 3-ig látható meghívásos tárlatot.

A kiállításon szereplő mintegy hetven festmény stilárisan rendkívül sokszínű, ugyanakkor látható, hogy a hazai kortárs piktúrában egyre jelentősebb teret nyernek a figurális irányzatok, különösen a fiatal alkotók körében. A doyenek munkáin emellett a mai napig megjelennek a neoavantgarde jegyek – fogalmazott a Reök-palota művészeti vezetője.

A tárlat rendezőelve szerint külön-külön termekbe kerültek a fiatal és az idősebb festők alkotásai. Az egymást váltogató képek érdekes lenyomatai annak, miként látják a különböző generációk ugyanazt a világot – mondta Nátyi Róbert.

A szakember szerint tapintható a különbség: a fiatalokat és a mestereket más formai, stiláris és szellemi problémák érdeklik.

A szecessziós palota két szintjén látható tárlaton olyan alkotók munkáiban gyönyörködhetnek az érdeklődők, mint Keserü Ilona, Szilárd Klára, Gyémánt László, a ma már az országos tárlatokon ritkábban jelentkező Deim Pál vagy a Reök-palotában jövőre életmű-kiállítást rendező Kossuth-díjas Kovács Péter.

A Szegedhez kötődő festőművészeket Pataki Ferenc és Hézső Ferenc képviseli. A művészettörténész a fiatalok közül Király Gábort emelte ki, aki a korábbi években rendszeres résztvevője volt a Szegedi Nyári Tárlatoknak és a Táblaképfestészeti Biennáléknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.