– Veronika, nem sokkal az interjú előtt érkeztél meg Brüsszelből.
– Harcsa Veronika: A Királyi Konzervatórium kétéves mesterképzését végzem Brüsszelben. Most kezdem a második évet, és borzasztóan élvezem, nagyon jók a tanárok, nagyon friss és nemzetközi a képzés. Jó döntésnek érzem, hogy kimentem. Talán furcsa lehet, hogy 30 évesen külföldön tanulok tovább, miután itthon 2008-ban már szereztem egy diplomát a Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén, de szükségét éreztem a levegőváltozásnak, hogy új tapasztalatokat szerezzek, új technikákat tanuljak, és hogy új kihívásokat keressek.
– Mindketten több együttesben zenéltek külön-külön, és a Bin-Jip nevű formációban együtt is. Ez utóbbi megfogyatkozásával jött létre a duó?
– Gyémánt Bálint: A Bin-Jip jelenleg is működik, függetlenül a duónktól, azzal egy teljesen másfajta zenei elképzelést igyekszünk megvalósítani. A duó körülbelül másfél éve létezik, Veronika kezdeményezésére, akkor döntöttük el, hogy önálló produkciót hozunk létre. Előtte is játszottunk sokszor ebben a felállásban, de azok inkább örömzenélések voltak, kedvenc előadóink dalait, vagy Veronika kvartettjének a számait játszottuk másfajta a hangszerelésben. A most megjelenő album azonban már egy teljesen új anyag, amit kifejezetten erre a formációra írtunk.
H. V.: A közös fellépéseink – annak ellenére, hogy nem gondoltuk komolyan az elején – nagyon jól sikerültek. Amellett, hogy rövid idő alatt kialakult a formáció saját közönsége, mind a kettőnkre nagyon inspiratívan hatott a duóban való zenélés. Egy ponton aztán elhatároztuk, hogy komolyabban foglalkozunk ezzel a projekttel. Elkezdtünk dalokat írni, így mára már saját repertoárja van a duónak, kettőnk által, kettőnkre írt dalokból.
– Az új formáció új zenei irányt is jelent? Mire számíthat a közönség az október 3-án megjelenő új albumotoktól?
– H. V.: Ha valaki ismeri a kvartettem korábbi lemezeit, akkor nagyjából el tudja képzelni az új album hangulatát. Ugyanolyan dalformákkal dolgoztunk: sok improvizációval, sok dzsesszből merített elemmel. Rengeteg különféle zenei hatás ér minket, és ez hallatszik is a lemezen. Könnyen hallgatható az album, így nem kell félnie tőle azoknak sem, akik nem kifejezetten dzsesszrajongók. Nem kell hozzá zenei előképzettség. Ugyanakkor törekedtünk arra, hogy kellően változatos és színes legyen az anyag, így remélhetőleg részletgazdagságában is élvezhető lemezt készítettünk.
– Milyen zenei hatások értek benneteket mostanában, mik inspirálnak, és mi az, ami ebből tetten érhető a zenétekben?
– Gy. B.: Az inspiráció nem lehet teljesen direkt, nem jelenik meg az eredeti formájában az inspirált zenében. Nagyon sok mindenből lehet ihletet meríteni, akár egy vonat hangja is adhat ötletet. Mindketten sokféle zenét hallgatunk, a klasszikusoktól kezdve a modern popig, nyitottak vagyunk mindenre.
H. V.: Rám nyilván hat a brüsszeli környezet. Sok olyan előadóval találkozom, akik itthon nem annyira ismertek, másrészt az iskolában több olyan technikát gyakorlunk, amelyek visszaköszönnek az albumon. Egyetértek Bálinttal, az inspiráció nem egy az egyben jelenik meg a zenében. A lemezbemutatón lesz például egy szólórészem, amit Bach egy cselló szvitje instpirált, bár nem hiszem, hogy a közönségnek ez egyértelmű lesz. Ugyanúgy tudom értékelni az okosan hangszerelt popzenét is. Nyilván a dzsessz az alapinspirációnk, de szinte minden műfajból merítünk.
– Az új album címe Lifelover, vagyis életszerető, életimádó, ami nagyszerűen jellemzi a koncerten eddig hallott új dalaitokat. Előre elhatároztátok, hogy egy pozitív, életigenlő lemezt készítetek, vagy egyszerűen így alakult?
– Gy. B.: Nem volt előzetes koncepció. Nem akartuk ezen a nyomvonalon haladva megalkotni az albumot. Nagyon súlyos témák jelennek meg egyébként a dalokban, ilyen tekintetben tehát nem egy könnyű anyag. Mégis az életigenlés lett a lemez fő csapásiránya.
H. V.: Érzelmileg elég széles skálát jár be az album, ha a dalszövegeket, vagy az azok mögött lévő történeteket nézzük, de a végkicsengés mindenképpen pozitív.
– A koncerteken eddig hallott dalok nagyon intim, törékeny szerzeményeknek tűnnek, amelyek a mindennapok apró pillanatait bontják ki nagyon személyesen, érzékenyen.
– H. V.: A dalok valóban személyes történeteken alapulnak, elsősorban ezek inspirálnak bennünket. De egy film vagy egy könyv hangulata is nagy hatással lehet ránk. Én érzelmi alapon közelítek a dalíráshoz. Nyilván van egy csomó más út is, amelyek szintén meghatározók az életben, de számomra az éneklés érzelmi tevékenység, így a dalíráshoz is innen, az érzelmek felől közelítek.
– Ha jól tudom, az új lemez megjelenik majd Nyugat-Európában és Japánban is.
– H. V.: Most először írtunk alá szerződést nyugat-európai kiadóval. A berlini Traumton egy közepes méretű dzsesszkiadó. Nem ők a legnagyobbak a piacon, de így talán több energiájuk marad az egyes alkotókra, és elég tapasztaltak, jó nevűek, komoly kapcsolatrendszerrel rendelkeznek. Ráadásul nemcsak Németországban, hanem egész Nyugat-Európában kiadják a lemezt. Persze nem vagyunk naivak, tudjuk, hogy nekünk is sok mindent kell tennünk azért, hogy elindulhasson a nemzetközi karrierünk.
– A külföldi terjesztés meghatározta a dalszerzés folyamatát? Egyáltalán van érzékelhető különbség a hazai és a nyugat-európai közönség között?
– Gy. B.: Alkotás közben nem gondolhatunk arra, hogy vajon mi lenne a megfelelő a német vagy az angol piacra. Az a legnagyobb szépsége a dolognak, ami a zenehallgató számára is vonzóvá teszi a muzsikát, hogy az alkotó nem valamilyen akar lenni, hanem önmagát adja.
H. V.: Nálunk ez úgy működött, hogy amikor elkészült a lemez, végiggondoltuk, hogy merre lenne érdemes elindulnunk vele. Végül Németországra esett a választásunk, mert úgy ismertem meg a német közönséget korábban, mint akik vevők erre a zenére. És ez be is jött szerencsére, a berlini kiadó nyitott volt az együttműködésre. A kérdés második felére rátérve, nagy eltérések vannak a különféle közönségek között. Nyilván klisékben és sztereotípiákban lehet csak erről beszélni, de az országok kulturális, történelmi háttere, ízlése között hatalmas különbségek vannak, és ezt a koncerten is érzékeljük. Nagyon szeretek például Csehországban és Lengyelországban fellépni, mert ott a közönség nagyon nyitottan áll hozzá a zenéhez. Akkor is elmennek például meghallgatni valakit játszani, ha nem ismerik. De érdekes volt például Indiában koncertezni, ahol egészen más helye van a zenének a társadalomban. Nem is beszélve Japánról.
---- Oldal címe ----
– Ezen sztereotípiák mentén haladva, bennetek van valamilyen sajátos magyar jegy, ami különlegessé teszi a zenekart külföldön?
– Gy. B.: Nem tudom. Mi nyilvánvalóan magyar előadók vagyunk, vagy európai előadók. De én személy szerint nem szeretek kategóriákkal foglalkozni. A kreatív folyamatokban az nem segít, ha ilyeneken gondolkodom. Meghatározás helyett igyekszem teret biztosítani annak, ami kikívánkozik. Ez a legfontosabb. Az, hogy egy nyugat-európai kiadó lehetőséget biztosít, hogy külföldön is megmutathassuk magunkat, az csodálatos hozománya ennek.
H. V.: A Traumton esetében mi vagyunk az első kelet-közép-európai zenekar, amellyel foglalkoznak. Ők egyébként a korábbi, Lámpafény című, a kvartettemmel készített lemezemet, amin Bálint is szerepel, világzenei lemeznek tartják, valószínűleg a magyar nyelv használata miatt. Egyébként a konzervatóriumban, illetve amikor nyugati zenészekkel játszom, gyakran mondják, hogy van a zenémben egyfajta temperamentum, ami akár regionális jegynek is tűnhet.
– Az említett Lámpafény című albumon magyar költők verseit zenésítettétek meg, ezt leszámítva azonban minden formációban angol nyelvű dalokat írtok. Dalszerzés szempontjából van különbség a két nyelv között?
– H. V.: Mindenképpen van különbség. Már csak a prozódiában is. Azokhoz a dalokhoz, amiket szeretünk, és játszunk, az angol nyelv rugalmassága jobban passzol. A magyar keményebb, a hangsúlyozást tekintve sokkal szigorúbb, mint az angol. Nem lehet gumiként nyújtani és hajlítani a szavakat.
– Akkor ne is várjunk tőletek magyar nyelvű dalokat?
– Nekem nagy élmény volt a Lámpafény, jó volt magyarul énekelni azon az albumon. Most készítettünk el egyébként három magyar zenésszel, Pándi Balázzsal, Márkos Alberttel és Benkő Róberttel egy Kassák-lemezt, ami teljesen magyar nyelvű. Ez egy nehezebb, kísérleti anyag, ami jövő tavasszal jelenik majd meg. A magyar nyelv egyébként mindig része lesz a pályámnak. Bármennyire is igyekszem fejleszteni az angol nyelvtudásomat, az soha nem lesz az anyanyelvem, így a szavaknak soha nem lesz olyan gazdag jelentése, mint magyarul. Lehet, hogy egyszer eljön az ideje, amikor saját magyar nyelvű dalokat írok majd.
– Október 3-án a Művészetek Palotájában tartjátok a lemezbemutató koncertet. Nem túl monumentális a tér a finom, intim, törékeny zenétek számára?
– Gy. B.: Határozottan nagy a tér, de mindent meg fogunk tenni, hogy betöltsük azt. Saját vizuális csapattal dolgozunk, Szabó Levente grafikusművész hangulatos vetítéssel készül minden egyes dalhoz. Természetesen nem szeretnénk, hogy a látvány elvonja a figyelmet a zenéről, remélhetőleg megtaláljuk majd az egészséges egyensúlyt. Nagyon régóta koncepciózusan készülünk a Müpa nagytermére, ez a koncert másfél évnyi munkánk eredménye.
H. V.: Számomra az is szerepet játszott a helyszín kiválasztásában, hogy láttam több kis létszámú együttest, vagy Palya Beát szólóban a Művészetek Palotája nagytermében. És egyik alkalommal sem volt az az érzésem, hogy a produkció kevés lenne a színpadra. Nagy feladat ez nekünk, de ha ügyesek vagyunk, meg tudjuk tölteni a termet.
– A lemezbemutató után hol találkozhat veletek a közönség?
– H. V.: Az új lemezzel bejárjuk az országot, szinte minden nagyvárosban koncertezünk itthon. December első felében lesz egy komolyabb cseh turnénk. Japánban is szeretnénk koncertezni. Ott az év végén jelenik meg a lemez, és már pályáztunk támogatásra, hogy finanszírozni tudjuk az utazást. Nyugat-Európában fél év csúszással, márciusban kerül majd a boltokba az album, így a tavaszi koncertszezont ott kezdjük.
Gy. B.: Minél több embernek szeretnénk megmutatni az albumot.
H. V.: Nagy előnye a duónak, hogy a produkció méretének és jellegének köszönhetően el tudunk jutni olyan helyekre, ahová a kvartettel vagy a Bin-Jippel nem. Ahol van egy kis hely, ott duóban már fel tudunk lépni. Ez nagyon nagy élmény.
– Ezzel az új formációvak hosszú távra terveztek? Mi lesz a Bin-Jip és a többi zenekarotok sorsa?
– H. V.: A duóval hosszú távra tervezünk, igen. A német kiadóval két lemezre írtunk alá szerződést, egy albumot tehát még mindenképpen várnak tőlünk. Mind a kettőnk nevében mondhatom, hogy nagy élmény a közös zenélés, és szerencsére jól ki is jövünk egymással.
Gy. B.: De gőzerővel dolgozunk a Józsa Andrással közös Bin-Jip formáció új anyagán is, amely remélhetőleg minél hamarabb a boltokba kerülhet. Vannak időszakok, amikor kiemelt figyelmet szentelünk egy-egy projektünknek, de attól még a többit sem hanyagoljuk, hiszen ha nem is olyan látványosan, de minden zenekarunk esetében változatlanul folyik munka. A többi közös munkánkat is hasonlóan komolyan vesszük, de most a duóra irányul több figyelem.
H. V.: És ebben a formációban még nagyon sok van!
