Az erdélyi vadászkaland főszereplői harmincas éveikben járó budapesti sikeremberek, a történet az üzleti világ titkos játszmáinak szövevényes világában játszódik, a hazugságok egyre mélyebbre húzó örvényét mutatja meg. Gryllus Dorka és Simon Kornél egy sikeres ügyvéd házaspárt alakít a filmben, Lengyel Tamás az ügyvédnő ügyfelét, egy menő építési vállalkozót, aki az Árpa Attila által játszott karakterrel végezteti a piszkos munkát.
Mátyássy Áron (1978) Utolsó idők című játékfilmes debütálásával, mely egyben rendezői vizsgafilmje volt, elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját 2009-ben, az alkotást később számos nemzetközi filmfesztivál műsorra tűzte világszerte. A Magyar Televízió Átok című rendhagyó és nagy sikerű tévésorozata mellett a Berosált a rezesbanda című ifjúsági tévéfilmet is jegyzi.
A 450 millió forintos összköltségvetésű Víkend a Csortos Szabó Sándor vezette Budapest Film Produkciós Kft. és a KMH Film koprodukciójában készül. Utóbbi vezetője a korábban a Pál Adriennel, A nyomozóval és a Drága besúgott barátaimmal nemzetközi elismertséget is szerző Pusztai Ferenc. A film operatőre Győri Márk (Átok, Varga Katalin balladája, A hetedik kör, Boldog új élet), vágója Gothár Márton lesz.
A Víkend forgatókönyvét a Filmalap szakmai és anyagi támogatásával fejlesztették az alkotók, a film gyártását 280 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap. A Budapest Film Produkciós Kft. és a KMH Film koprodukciójában készülő mozifilm tervezett bemutatója 2014 őszén lesz.