Nemrég jelent meg Christopher Moore új könyve, a Te szent kék! magyarul az Agave Könyvek gondozásában. A fantasztikus elemekkel tűzdelt, telivér humorú könyv valójában izgalmas és fordulatos művészettörténeti krimi. A botrányos életvitelű festőzseni, Henri de Toulouse-Lautrec és a pékből festővé avanzsált Lucien Lessard Van Gogh halála rejtélyes ügyében nyomoznak alámerülve a Montmarte kávézókkal és bordélyokkal teli bohém közegében. Az amerikai szerzővel többek között a veszélyes színekről, az impresszionistákat felvásárló gazdag amerikai gyárosokról és a zsenialitásról beszélgettünk.
– A színek nagyon fontos szerepet játszanak a regényben. Egyes teóriák szerint a festékekben található és azokból kipárolgó mérgező vagy hallucinogén anyagok komoly befolyással voltak egyes művek létrejöttére. Mennyire megalapozott ez az elmélet?
– Elég kevéssé, habár Whistler valóban ólommérgezést kapott A fehér ruhás lány című festmény alkotása során – amire utalok is a könyvemben –, ahogyan arra is van esély, hogy Van Gogh szintén ólommérgezéstől szenvedett, habár aligha ez volt a gyökere a mentális problémáinak.
– A regény lapjain a ma már nagyon híresnek számító festőművészek egészen hétköznapi emberekként jelennek meg: szeretnek, szerelmeskednek, káromkodnak és híján vannak mindenféle fennköltségnek. Közel áll ez a kép a történeti valósághoz?
– Az ábrázolás annyiban realisztikus, amennyire az életüket is megörökítette a történelem. Toulouse-Lautrec több tucat képén tűnnek fel prostituáltak, ráadásul Manet, Gauguin és feltehetően Seurat is egyaránt szifiliszben hunytak el, tehát korántsem az én agyszüleményem prostituáltak társaságában ábrázolni őket. Whistler és Courbet valóban ugyanannak a lánynak a kegyeiért versenyeztek, és Courbet róla készült képei még a mai fogalmaink szerint is pornográfnak számítanak. A nyelv, amelyen társalognak, talán kevésbé formális az általuk hátrahagyott írásaikban olvashatónál, ugyanakkor a beszélgetéseikről szóló feljegyzéseik azt sugallják, hogy határozottan nyersebb stílusban beszéltek egymással annál, ahogyan azt mi elképzeljük.
Christopher Moore (háttérben egy Monet-kép): továbbra is rejtély Van Gogh halála
Fotó: Agave Könyvek
– Mi volt a legfőbb inspirációs forrása a regény megírásának: a művészet vagy a bohém festőegyéniségek iránti vonzalma, netán valamiféle tudományos érdeklődés?
– Szeretek festményeket megfigyelni, és amikor a könyveimmel turnézok az Államokban gyakran töltöm a szabadidőmet múzeumokban, képek nézegetésével. Az amerikai múzeumoknak remek impresszionista gyűjteményei vannak, mivel iparmágnásaink rengeteg pénzzel rendelkeztek akkoriban, amikor az impresszionisták munkái még nem fogytak igazán jól Franciaországban, így aztán óriási gyűjteményeket vásároltak fel és szállíttattak a tengerentúlra.
– A híres párizsi művésznegyed, a Montmartre világa életre kel a szövegben, és az olvasó szinte magába szívhatja az akkori hangulatát. Milyen módszer segítségével sikerült megidéznie ezt a letűnt világot?
– Természetesen magam is Párizsba költöztem egy időre, és bejártam a Montmartre-ot, de a híres domb leírásainak jó része Jean Renoirnak az édesapjáról, Pierre Auguste Renoirról írt életrajzából származik. Ezenkívül számos fénykép és festmény maradt fenn abból az időből, mint ahogyan történeti források is.
– Mind a mai napig számos elmélet létezik Vincent van Gogh halálával kapcsolatban. Ön szerint mi táplálja ezt a szűnni nem akaró érdeklődést, mi a személyes álláspontja az ügyben?
– Nos talán a valaha élt legnagyobb festőről van szó, mi pedig nem ismerjük a halála pontos körülményeit. Olyasvalaki, aki mélyen öngyilkos hajlamú, nem lövi gyomron magát, majd sétál egy mérföldet az orvosig, ahogy azt Van Gogh tette, azt gondolom, a rejtély továbbra is fennáll. Ez így is lesz egészen addig, amíg valamilyen új bizonyíték fel nem merül.
– A te szent kék! egyik kulcsszereplője Henri de Toulouse-Lautrec, akit a szélesebb közvélemény elsősorban meglehetősen szabados életvitele miatt ismer. Miért éppen rá esett a választása, esetleg a személyes kedvence a korból?
– Szeretem Toulouse-Lautrec művészetét, de épp az említett botrányos életstílusa miatt volt tökéletes választás számomra, no meg azért is, mert jó barátok voltak Van Goghgal. A döntésben, hogy a könyvben szerepeltessem, sokkal többet nyomott a latba a személyisége, mint az általa létrehozott művek.
– A regény olvasása során fokozatosan bontakozik ki egy igencsak különös bűnténysorozat is, nagyon különös bűnelkövetőkkel, aminek a következményei komoly hatással vannak a nyugati művészet fejlődésére. Úgy tűnik, mintha azt sugallná, hogy a mesterművek létrejötte az alkotó önfeláldozását követelné meg, egyfajta alkut az ördöggel. Egyetért ezzel a véleménnyel?
– Nem, ámbár úgy vélem, a zsenik életében mindig jelen van valamiféle alku, úgy értem szimbolikus megközelítésben. Szerintem zseninek lenni egyszerre áldás és átok, én csupán ezt személyesítettem meg a könyvben.
Sokszínű világ
Fotó: Agave Könyvek
– Életrajza szerint fotográfiát is tanult. Miért nem ezt a művészeti ágat választotta a könyve témájául?
– A fotográfia története korántsem olyan érdekes a számomra, mint a képzőművészeté. Szeretek fotókat készíteni, de csak azért tanultam fényképészetet az iskolában, mert nem gondoltam, hogy valaha is képes leszek majd az írásból megélni.
– Bugyuta kérdésnek tűnhet, de ha már ennyi időt töltött a híres művészek életének tanulmányozásával: melyikükét élné szívesen újra?
– Nem is tudom. Minden élet, legyen bármilyen nagyszerű is, tele van szenvedéssel. Örömmel élném olyan szenvedéllyel az életem, mint például Monet, de nem szívesen élném át a feleségei halálát. Azt hiszem, könyvet írni ezekről a nagy festőkről épp olyan közel vitt hozzájuk, amennyire szeretném.
