Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a szoboravató ünnepségen mondott beszédében Bethlen Gábor életének és fejedelemségének tanulságaként fogalmazta meg, hogy bármilyenek is a körülmények, „mégis lehet, mégis érdemes” tenni. Hozzátette, akkor is lehet, ha a geopolitikai viszonyok nem kedvezőek és akkor is, ha erős a belső viszály. „Néhány nappal a székelyek nagy menetelése előtt bízzunk abban, hogy mégis lehet, mégis érdemes. [ ] Fel kell ismernünk, hogy az életünkkel, a munkánkkal tartozunk a népünknek, a családunknak, a jövőnknek” – fogalmazott.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán