Filmünnep hat fővárosi és 13 vidéki moziban

Csütörtöktől vasárnapig tart a Cinema City Filmünnep, négy napig kedvezményesen lehet mozizni.

Grund
2013. 10. 10. 5:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Filmünnep vetítésein lesz először látható a Csányi Sándor és Tompos Kátya főszereplésével Orosz Dénes rendezésében készült, Coming out című romantikus vígjáték előzetese – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap. A film december 5-én kerül a magyar mozikba.

A rendezvényen még készülő és már bemutatott magyar filmek alkotói is beállnak jegykezelőnek: Trill Zsolt, a Mancs című film főszereplője, Kulka János, akit hamarosan a Swing és az Argo 2 című alkotásban is láthatnak a mozinézők, valamint a Megdönteni Hajnal Tímeát című romantikus vígjátékból Szabó Simon és Simon Kornél csatlakozik a közismert személyek jegykezelő csapatához. A „sztárjegyszedők” sorában továbbá MTVA-s képernyősökkel is találkozhatnak a nézők.

Árpa Attilával, aki nemrég fejezte be az Argo 2 forgatását, szintén jegykezelőként találkozhat a közönség. A Filmünnepen újra műsorra tűzik az Argo első részét és az Arénában, a péntek esti vetítés előtt bemutatják az Argo 2 werkfilmjét, a vetítést közönségtalálkozó követi.

Szász Jánossal, A nagy füzet című film rendezőjével szintén találkozhat a közönség. A világhírű Agota Kristof-könyv játékfilm-adaptációja, amelyet szeptember 19. óta játszanak a magyar mozik, Karlovy Varyban elnyerte a fődíjat és Magyarország hivatalos nevezése a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjra. A rendezővel a veszprémi Cinema City Balatonban pénteken, szombaton pedig a XI. kerületi Cinema City Allee-ban hallható beszélgetés.

Ugyanitt Vong Kar-vaj kínai filmrendező A nagymester című filmjéhez kapcsolódva kungfubemutatót tartanak pénteken és szombaton este. A négynapos rendezvény második napján Michel Gondry Tajtékos napok című filmjéhez kapcsolódva szerveznek beszélgetést, amelynek vendége Dudás Viktor, az MTVA Archívum és Tartalomkereskedelmi Igazgatóságának főtanácsadója.

Az Arénában október 11-én az Időről időre című filmet premier előtt vetítik, a moziban olyan jegykezelőkkel lehet találkozni, mint ByeAlex énekes-zeneszerző, Szőke Zoltán, Gesztesi Károly színész, Cseh László úszó vagy Fluor Tomi zenész.

A Cinema City Duna Plazában október 12-én a Werk Akadémia diákjainak filmösszeállítása lesz látható, bevezetőt mond Réz András filmesztéta. A székesfehérvári multiplexben október 11-én Sára Sándor 80. születésnapja alkalmából a Cigányok és a Feldobott kő című filmjét vetítik, a mozi vendége a Kossuth-díjas rendező.

A Filmünnep kiemelt médiatámogatója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.