Fődíjat nyert a magyar rövidfilm

Nagy Dénes Lágy eső című alkotása nyerte a nizzai rövidfilmfesztivált.

Grund
2013. 10. 21. 14:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az október 15-20. között idén 13. alkalommal megrendezett seregszemle versenyprogramjában 30 európai országból érkezett 83 rövidfilm indult. Nagy Dénes Lágy eső című munkáját a cannes-i fesztivál Rendezők Két Hete programjában láthatta először a nemzetközi közönség. A film korábban elnyerte a Friss hús rövidfilmfesztivál közönségdíját Budapesten, majd a legjobb fikciós film díját a portugáliai Vila do Conde rövidfilmeknek szentelt nemzetközi fesztiválján.

Az azonos című Tar Sándor-novella adaptációja egy nevelőotthonban nevelkedett serdülő fiúról szól, aki beleszeret osztálytársnőjébe, és képtelen szerelmét normálisan megvallani. A feloldhatatlan feszültség ellenállhatatlanul sodorja a főszereplőt. Az amatőr főszereplőkkel forgatott film egy elmaradt kistelepülésen játszódik ma Magyarországon.
Nagy Dénes rendező a film operatőrével, Dobos Tamással közösen írta a forgatókönyvet. A Lágy eső magyar–belga koprodukcióban készült a Campfilm Production (Budapest) és a Novak Prod (Brüsszel) gyártásában, producerei László Sára, Gerő Marcell és Olivier Dubois.

A film elkészültét az NKA, a FilmJus Alapítvány, a belga filmalap és a svájci Vevey Ville d’Images Alapítvány is támogatta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.