A Gárdonyi Géza Színházban egész napos programot tartanak az író életművének színházi és filmes vonatkozásaira fókuszálva, emellett kiállításmegnyitókkal, beszélgetéssel és előadásokkal tisztelegnek az író munkássága előtt.
Délelőtt az Egri csillagok című film forgatásán készült képekből, este hatkor Gárdonyi Géza másik arca címmel karikatúrakiállítás lesz a MÚOSZ magyar karikatúraművészek szakosztálya tagjainak munkáiból.
A Kompánia Színházi Társulat közreműködésével szerepjáték formájában ismerkedhetnek meg A bor című dráma szereplőivel, a darab cselekményével, valamint az író titkosírásával ismerkedhetnek a látogatók.
R. Kárpáti Péter vezetésével az Egri csillagok című film szereplői mesélnek a forgatással és a filmmel kapcsolatos emlékeikről. A beszélgetésen részt vesz az író dédunokája, Keller Péter, valamint Kovács István színművész és Venczel Vera Jászai Mari-díjas érdemes művész is.
Este Gárdonyi Géza ismeretlen egyfelvonásosaiból állítottak össze műsort Cserje Zsuzsa rendezésében. A művek Csák György, Császár Angela, Formanek Csaba, Simon Attila, Sudár Gyöngyvér, Stubnya Béla, Szalay Marianna, Törőcsik Franciska és Végh Péter előadásában elevenednek meg.