Így jár ezzel rr. Ryan Stone (Sandra Bullock) kutatómérnök is, aki a világűr csendjében szerelgeti az űrhajót, ám nem is olyan sok idő kell, hogy megtudjuk: a nő komoly lelki traumán ment keresztül a Földön. Persze a világűr csendje is relatív, hiszen Stone kollégája, a sokat tapasztalt űrhajós, Matt Kowalsky (George Clooney) nem elég, hogy folyton countryt hallgat a galaktikus munkakörnyezetben, hanem folyton a képtelen sztorijaival szórakoztatja a nőt, harmadik társukat, Savage kapitányt meg a teljes NASA-központot.
A kedélyes barkácsolás azonban egy pillanat alatt rémálommá változik, amikor kiderül, az oroszok (ki más?) figyelmetlenségének köszönhetően megsemmisül egy műhold, és jelentős mennyiségű fémtörmelék közelít hőseink felé. Az ütközést nem sikerül elkerülniük, és Savage halála után az újonc mérnök és a veterán teljesen magára marad az űrben. Versenyfutás kezdődik, a túlélés egyetlen esélye pedig az, ha eljutnak a legközelebbi kínai mentőkabinig, majd azzal eljutnak az oroszok egyik űrhajójára.
Szerelgetünk, szerelgetünk
Fotó: Intercom
A Gravitáció kapcsán már most meg lehet kockáztatni a kijelentést, hogy azok közé a filmek közé tartozik – lásd Avatar –, amelyek képesek témává és eseménnyé tenni a moziba járást és a filmnézést. És ahogy James Cameron örökbecsűje, úgy a Szép reményekkel meg Az ember gyermekével egész jó alkotói pedigrére szert tevő Alfonso Cuarón legújabb mozija elsősorban a technikai lelemény farvizén tör előre. És tényleg: beszáradt lelkű és megátalkodottan morc az a néző, akit nem ejtenek rabul a Gravitációban elegánsan tálalt űrbéli tájképek.
Kérdés ugyanakkor, ha a viszonylag lineárisan kibontakozó akciót és az esztétikai örömszerzésnek bő teret kínáló látványvilágot lehántoljuk, mi marad. A válasz nagyjából az, hogy két egészen remek színészi alakítás. Nem lehet mást állítani, minthogy a sármosan öregedő nagydumás Kowalsky szerepét Clooney-nak találták ki. Még olyankor is ott érezzük a jelenlétét a vásznon, amikor ténylegesen nincs is ott – és akkor nem említettük még Cuarón eltűnés-feltűnés trükkjét a nagydumás asztronautával, amely a film egyik legemlékezetesebb fricskája és fordulata. És igen, kár lenne tagadni: Bullock tisztesen helytáll. Ha nem is lesz belőle a 21. századi Ripley hadnagy, de mindvégig hiteles és meggyőző a fizikai és lelki értelemben is emberfeletti próbatételnek kitett muszájhős szerepében.
Akinek esetleg mindez nem elég, az nyugodtan átadhatja magát a rendező által számító módon adagolt szimbolikus jelenetek keresgélésének, amelyek leginkább az újjászületés témakörét karcolják – egyébként eléggé szájbarágósan, ám kétségkívül tetszetősen. De jut azért hely a humornak is, és a könnyzacskók állapotfelmérésére is egészen jó lehetőséget kínál a film. Minden cinizmus nélkül: szép és emlékezetes filmélmény.
