Gyöngyösi Ivett győzött a Chopin Zongoraversenyen Darmstadtban

Nem ez az első Chopin-verseny, amin Gyöngyösi Ivett nyert.

Grund
2013. 10. 24. 15:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A verseny fődíja 10 ezer euró (3 millió forint) volt, emellett kisebb díjakat, illetve számos koncertmeghívást is kapott Darmstadtban a fiatal zongoraművész több, Chopinről elnevezett versenyen aratott győzelmeit követően – olvasható a Zeneakadémia honlapján.

A mintegy 150 indulóból 21-en jutottak a középdöntőbe, nyolc versenyző kvalifikálta magát a tizedik alkalommal megrendezett zongoraverseny október 21-i döntőjébe. Az utolsó körben Chopin két zongoraversenyéből kellett választaniuk, Gyöngyösi Ivett az e-moll zongoraverseny előadásával nagy fölénnyel nyerte a versenyt, emellett a legjobb mazurkainterpretációért járó különdíjat is ő kapta.

A honlap emlékeztet, hogy Gyöngyösi Ivett a lengyel zeneszerzőt tartja kedvenc komponistájának, már akkor is Chopint játszott, amikor 11 évesen a Zeneakadémia előkészítő tagozatára felvételizett (itt Némethy Attila növendéke volt), azóta két alkalommal is elnyerte a Budapesti Nemzetközi Chopin Zongoraverseny első díját és fődíját.

A Zeneakadémia hallgatója a következő napokban, október 29. és november 2. között a franciaországi Châteauroux-ban a Lisztomanias elnevezésű fesztiválon kiemelt szólistaként közösen koncertezik négy másik fiatal zongoristával. November végén egy bécsi mesterkurzuson vesz részt.

A hazai közönség 2013 őszén három alkalommal hallhatja Gyöngyösi Ivett játékát a Zeneakadémia nagytermében. November 11-én, az idén húszéves Óbudai Danubia Zenekar ünnepi koncertjén Liszt Ferenc Magyar fantázia című művének szólistájaként lép fel, majd november 14-én a 138 éves Zeneakadémia születésnapi hangversenyén játssza Liszt Esz-dúr zongoraversenyét az intézmény szimfonikus zenekarával.

„A Zeneakadémia szinte az otthonom” – hangsúlyozta a fiatal tehetség, aki legjobban a harmadik koncertet várja, mert a november 17-i, Dráfi Kálmán és vendégei – zongoraművész-generációk című hangversenyen Vásáry Tamással és Bogányi Gergellyel lép pódiumra. Gyöngyösi Ivett a zongora tanszék vezetőjével, jelenlegi mesterével, Dráfi Kálmánnal szólaltatja meg Liszt Ferenc 15. magyar rapszódiáját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.