Három premier a Szegedi Nemzeti Színházban

A Verdi-emlékévhez kapcsolódó programokkal várja a közönséget a következő hetekben a Szegedi Nemzeti Színház.

Grund
2013. 10. 18. 8:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyüdi Sándor, a teátrum főigazgatója a novemberi műsort bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a következő hetekben három Verdi-operát is játszik a színház: pénteken tartják az Armel-operaverseny egyik produkciójaként már egyszer játszott Simon Boccanegra premierjét, emellett újra látható a Traviata és a Rigoletto is.

A Verdi-hetek keretében november 5-én a Requiem csendül föl a színházban Pál Tamás karnagy dirigálásával, december 6-án pedig koncertszerű előadásban mutatják be a zeneszerző egyik ritkábban játszott operáját, a Luisa Millert. A színház nézőterének előterében kiállítást rendeznek a Verdi-operák előadásának szegedi történetéről.

A színház első novemberi premierje a Szegedi Kortárs Balett Rítus című produkciója lesz. Juronics Tamás, a társulat vezetője elmondta, hogy a november 8-tól látható darab az ember igazi természetét igyekszik bemutatni a kultúrák egymás mellett élésén és összecsapásán keresztül.

November közepétől a Mátyás-mesék című zenés játékra várják a családokat. Barnák László rendező szerint a Mátyás királyról szóló mesék generációkon keresztül töretlen népszerűségnek örvendenek. A darab zenével, mozgalmas színpadi képekkel nyújt ezekből válogatást.

November 29-én tartják Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című színművének bemutatóját. Hollós Gábor rendező a klasszikus darabot zenés elemekkel, dalokkal állítja színpadra.

A Verdi-hetekhez kapcsolódik a Classic Club Singers november 10-i estje, amelyen a zeneszerző műveinek dzsesszátiratai csendülnek föl többek között Nánási Helga, Mester Viktória, László Boldizsár és Geiger Lajos tolmácsolásában.

Különleges zenei élménynek ígérkezik a Szeged Első Lions Klub Csak ülünk és zenélünk címet viselő, november 18-i jótékonysági rendezvénye is, amelyen a Magna Cum Laude ad akusztikus koncertet. Az est bevételét a koraszülöttek ellátásának támogatására civilek által létrehozott Korán Érkeztem Közhasznú Egyesületnek szánják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.