Erdal Salikoglu hitt abban, hogy megismerés nélkül nem lehetséges a szeretet „Ha megismered a másikat, akkor legalább két lehetőséged van: vagy szereted, vagy nem. De amilyen távol állsz a megismeréstől, olyan mélyen gyűlölhetsz is. Ezért akartam, hogy a népem jobban megismerje a testvérnép gondolatait. Nem tartottam attól, hogy rossz érzéseket kelt majd, mert ez történelem. Az pedig köztudott, hogy minden dolognak, eseménynek legalább két oldala van. Tudtam, hogy a magyar nép fontosnak tartja ezt a művet. Ennek nagy jelentősége van. Azt akartam, hogy a népem elolvassa és megtudja a testvérnép érzéseit, gondolatait a múltról, a történelemről. Talán van titok benne, talán nincs. De volt benne valami, ami nagyon tetszett: pont azokat a gondolatokat és érzéseket találtam meg, amelyeket mi is megtapasztaltunk saját történelmünkben: például Gallipoli védelmében, amikor egy maroknyi anyaföldért 250 ezren kiürítették a vértanúság kelyhét.”
Gárdonyi stílusa Ömer Szejfettin török író egypár művére emlékeztette a fordítót. Erdal Salikoglu úgy véli, a hódítói múlt nagyon is erősen él a török köztudatban. „Most is sokan hivatkoznak azokra az időkre, néha a napi politikában is. De mint mindenütt, nálunk sem a múltban élnek már az emberek.” Magáról azt mondja, hogy semleges volt a fordítás során. Csak az a rész zavarta, amikor Török Bálint Szigetvár udvarán párbajt vív a legyengült török rabokkal, akik nagyon elesettnek tűnnek fel a a diadalmas Török Bálinthoz képest. „Köztudott, hogy a törökök jó harcosok voltak. Ha azok a törökök nem voltak vitézek, akkor nem voltak Török Bálintnak valók. Köztudott, hogy ő igazi hős volt, és az ilyennek csak úgy érdemes győznie, ha méltó az ellenfél.” A fordító nem azt várja a török olvasóktól, hogy tetsszen nekik a mű, csak azt, hogy elfogadják, elolvassák, és az ott írtak ismeretében forduljanak a magyarok felé.
