Jónás Vera: Eszemben sincs berobbanni!

Sajnos kezdünk hozzászokni, hogy a tehetségkutatókból szerveződik a könnyűzenei utánpótlás. Nos, Jónás Vera az üdítő kivétel.

– Bevallom, korábban nem hallottam a nevét a hazai könnyűzene szereplői között. Az interjú előtt hallgattam meg először a dalait – nagyon jók. Kezdjük egy tehetségkutatós kérdéssel: Hol volt maga idáig? Honnan került elő teljes fegyverzetben egy kiváló énekes-dalszerző?
– Nem tudom, milyen egy tehetségkutató, nem nézem őket, igazság szerint még tévém sincs. Ami engem illett, gyerekkorom óta szavaltam, táncoltam, színházaztam, énekeltem, tehát mindig színpad közelében mozogtam. Tinédzser koromban egy ideig úgy tűnt, mégis „normális” leszek. Az ELTE-re jelentkeztem társadalmi tanulmányok szakra. Nagyon jól éreztem magam a három év alatt, de közben ismét komolyan foglalkozni kezdem az énekkel, és a zenével. A diploma után úgy döntöttem, mégis a muzsika az igazán fontos számomra. Jelentkeztem egy londoni zenei főiskolára – fel is vettek, tavaly végeztem dalszerzés szakon.

– Sokan énekelnek, de kevesen írnak saját dalokat. Hogy dolgoztak a londoni iskolában?
– Két évig mindenki mindent tanult. Az énekórák mellett volt hangszerelés, zeneelmélet, -történetet is. Harmadévben szakosodtunk. Választhattunk a producer, film- és reklámzeneírás, hangszerelés, előadóművész szak között, illetve ami engem a legjobban érdekelt, a dalszerzés. Az utolsó évem erről szólt.

– Milyen módszerrel tanították a dalírást?
– Nagyon sok számot hallgattunk. Híreseket és kevésbé ismerteket, tanulmányoztunk olyan gigaslágereket, amelyek bonyolultabb zenei szerkezetük ellenére is rendkívül népszerűek lettek. Kielemeztük a szövegeket, a ritmikát, a harmónia meneteket, tehát az utolsó porcikájukig felboncoltuk ezeket a dalokat. Rengeteg játék volt, például a tanárom felírt egy oszlopban egymás alá néhányat a legkommerszebb dalszövegek részleteiből: I love you, I need you, és a többiek. Azt kérte, hogy írjuk mellé másképp, érdekesebben megfogalmazva ugyanezeket a gondolatokat. Rengeteg stílusgyakorlat jellegű vizsgám volt. Például feladat volt írnom egy rockszámot maximum két percben úgy, hogy egy gitár vagy egy zongora lehet csak a felvételen. Év végére nagy portfoliót kellett összeraknunk, minden szerzeményből felvételt kellett otthon készíteni, le kellet kottázni őket, és természetesen a dalszövegek sem hiányozhattak.

– Egyedül írta őket?
– Igen, de sokat dolgoztunk közösen is. Harmincegynéhány dalt kellett írnunk az év végéig, és ebből legalább hat-hétnek több szerző közös munkájából kellett megszületnie.

– Három év London, aztán diploma, és irány Budapest. Sok magyar fiatal ezt pont fordítva csinálja.
– Sokan nem értik, miért jöttem haza. Imádom Londont, mindig is az egyik kedvenc városom lesz, de az ott töltött három év egyáltalán nem volt idillikus. London kemény hely. Főleg egy diáknak, aki az iskola mellett rosszul fizetett részmunkaidős állások révén tartja fenn magát. Otthon főztem, szendvicseket vittem magammal az iskolába, a munkahelyre. Az iskola persze csodálatos volt. Ráadásul most sem érzem úgy, hogy eljöttem Londonból. Az én generációm számára már nem olyan egyértelműek a határok, mint a szüleinknek voltak. Soha nem mentem el igazán, és nem is jöttem haza. Most itt van több dolgom, mert van egy szuper zenekarom, felvettük ezt a lemezt és sokat játszunk itthon, de fellépek londoni klubokban is. Nekem bevált az ingázás.

– Hogy talált rá a zenészekre?
– Szinte magától alakult. Kint és itthon is volt zenekarom az elmúlt években.

– Kivel játszik a magyar trióban?
– Dés András ütőhangszeressel és Csizmás András bőgőssel, én pedig gitározom és énekelek, továbbá nyomkodom az elektronikai kütyüket. Emellett a lemezen és a lemezbemutatón is közreműködött remek gitáros barátunk, Fenyvesi Márton is.

– A lemez stílusa, igényes zenei és szövegi világa nem ígér azonnali, hangos közönségsikert. Semmi esetre sem tartozik a vásári tömegigényt kielégítő popzenék közé. Mire számít?
– Néha ránk húzzák a jazz jelzőt, mivel a fiúk abból a zenei világból érkeztek, de szerintem ez nem állja meg a helyét. Van egy saját énekes-dalszerzői stílusom, nem igazán lőttem be, hogy kinek készítettük a lemezt, azt sem tudom, mennyi fogy el belőle, azt meg főleg nem, hogy anyagilag mit jelent, de mindezekkel együtt szerintem ez egy populáris, szerethető zene.

– Nem is akar berobbanni a magyar poppiacra?
– Eszemben sincs. Szeretem a lassú építkezést, örülök, hogy két éve megvan a zenekar, mégis most készítettük el a lemezt. Tavaly is kijöhettünk volna vele, mert van elég dalom, de így lett igazán jó. Most lerakunk egy mérföldkövet, aztán meglátjuk, hogyan tovább.

– Hol lehet élőben hallani a dalait?
– Nyáron fesztiválokon léptünk fel, és közben persze a lemezen is dolgoztunk. Voltunk Kapolcson, Szegeden, Veszprémben, sokfelé. Az ősz a klubkoncerteké. Szombaton a Trafóban játszottunk Budapesten. Novemberben erdélyi turnéra indulunk, amit már nagyon várunk; a karácsony előtti hetek pedig mindig pörgősek szoktak lenni. Januárban talán pihenünk egy picit, aztán újra itt a tavasz, kezdődnek a fesztiválok.

– Hol lehet kapni a lemezt?
– A koncerteken és online biztosan megvásárolható. A bolti terjesztést illetően még folynak az egyeztetések. A honlapomon és az ismert közösségi portálokon megtalálnak az érdeklődők.

– Így is megismeri a nagyközönség ezt a zenei világot?
– Bízom benne, de nem sietek. Az elején szóba kerültek a tévés tehetségkutatók – ilyesmiről szó sem lehet. Semmiféle vágy sem él bennem arra, hogy robbanásszerűen kerüljek be a köztudatba. Nem mintha gátlásaim lennének, vagy félnék a hírnévtől, viszont olyan fokozatosan szeretném felépíteni a közönségemet, ahogy magamat is. Mindennek megvan az útja. Ez a lemez most ilyen, én is itt tartok, de tudom, hogy nagyon sokat fogok még változni.

– Látja már a változás irányát?
– Nehéz megítélni, amikor az ember épp benne van. Visszatekintve arra, hol is tartottam pár évvel ezelőtt, azt látom, hogy akkoriban sötétebb világot jelenítettem meg a dalaimban. Kicsit befelé forduló, szomorkásabb hangulatú dolgokat írtam, amiben nyilván az is benne volt, hogy néha magányosnak éreztem magam Londonban. Keményen kellett küzdenem azért, hogy ott lehessek. Az újabb dalaim sokkal frissebbek, a fiúkkal is energikusabb irányba mozdulunk. Moldvai Márk, a lemez producere azt mondta, hogy mi tulajdonképpen stadionrock számokat játszunk, unplugged előadásban. Nincs dob, basszusgitár, van azonban ütőhangszer, nagybőgő, akusztikus gitár, de közben tépjük a húrokat.