L. Simont kormánybiztossá nevezték ki

Kormánybiztossá nevezte ki L. Simon Lászlót Orbán Viktor miniszterelnök.

Grund
2013. 10. 21. 11:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnök döntése értelmében az október 8-án 68 éves korában elhunyt Zumbok Ferenc helyett a jövőben L. Simon László látja el a budai Várbazár felújításának és a Várnegyed hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozásáért, valamint a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciójával kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztosi feladatokat.

Zumbok Ferenc 2011 márciusától előbb miniszteri biztosként, majd haláláig kormánybiztosként koordinálta a fertődi kastély, illetve a budai Várnegyed megújításához szükséges állami feladatokat. L. Simon László bizottsági elnökként és korábban kultúráért felelős államtitkárként is remekül tudott együtt dolgozni a feladata iránt elkötelezett szakemberrel.

Az újonnan kinevezett kormánybiztos tervei szerint mind Fertőd, mind a budai Várnegyed tekintetében a folytonosság fogja jellemezni munkáját, Zumbok Ferenc koncepcióján érdemben nem kíván változtatni. Új megbízatása mellett L. Simon László továbbra is ellátja a parlamenti bizottság elnöki tisztségét és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöki feladatait, így nem lesz akadálya annak, hogy a 2014-es holokauszt-emlékév kapcsán meghirdetett civil alap pályázatainak a kezelését – a Miniszterelnökség felkérésének megfelelően – végigvigye.

Zumbok Ferenc búcsúztatása október 22-én kedden 11 órakor lesz a Szent István-bazilikában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.