Startol a Magyar Festészet Napja

Szerbia díszvendégségével rendezik meg országszerte október 14. és 25. között a 12. Magyar Festészet Napját.

Grund
2013. 10. 13. 13:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendezvényt először 2002-ben tartották meg civil kezdeményezésre Budapesten, Szent Lukács, az orvosok és a festők védőszentje napján, október 18-án. Az egynaposnak indult festészeti ünnep célja, hogy Bartók és Kodály országában a zenei mellett a képzőművészeti műveltséget is fejlessze és minél szélesebb közönség számára mutassa be a kortárs magyar festészetet – mondta el a rendezvény csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke.

Kiss Zoltán László hozzátette: terveik szerint a fesztivál ezentúl minden évben vendégül látja egy-egy szomszédos ország képzőművészeit, elsőként Szerbia kortárs festői mutatkozhatnak be.

Kocsány János, a Graphisoft Park vezérigazgatója bejelentette: a technológiai-oktatási központ egyik frissen felújított épülete éppen a Magyar Festészet Napja gyűjteményes kiállításával nyílik meg október 17-én, 1000 négyzetméteres kiállítóterében a magyar középgeneráció, valamint szerb vendég festőművészek alkotásai láthatók majd.

Szemadám György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Képzőművészeti Tagozatának vezetője arra emlékeztetett, hogy bár a rendezvénysorozat központi kiállításának az MMA egyelőre helyet nem tudott adni, de anyagilag már ebben az esztendőben támogatta azt. Amint azonban átadják a Pesti Vigadó felújított épületét, a festészet napi tárlatok ott találhatnak majd otthonra – közölte.

Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese elmondta: az átalakuló közmédia kiemelt feladatának tekinti, hogy a kultúra értékeit eljuttassa a közönséghez, ezért televíziós és rádiócsatornái, online hírfelületei, valamint hírügynöksége kiemelt figyelemmel kíséri a Magyar Festészet Napját.

A szervezők közlése szerint október 18-án rendezik meg az immár hagyományossá vált Festészet Ünnepét a XI. kerületben, a Bartók Béla úton, másnap a Szolnoki Képzőművészeti Társaság rendez kiállítást, majd 20-án a szegedi Reök-palotában a Magyar Festészet Napja egyik kiemelt tárlatán 70 év feletti festők és a fiatal, 35 év alatti generáció művészetét ismerhetik meg a műfaj szerelmesei. Ekkor adják át a Magyar Festészet Napja Alapítvány életműdíját és fiatal tehetségeknek odaítélt Maticska-díját is.

A Magyar Festészet Napja részletes programja itt érhető el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.