Tűzfalon kelt életre az évszázad mérkőzése

Felavatták azt a festményt, amely egy tűzfalon az Aranycsapat londoni győzelmét örökíti meg.

SZN
2013. 10. 16. 9:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A helyszínen tartott sajtótájékoztatón Jankovits Barnabás, a készítő Neopaint Works vezetője elmondta, csaknem két éve készültek erre a munkára. A terveket és a kivitelezést a művészcsoport korabeli plakátok és fotók felhasználásával végezte.

A Rumbach Sebestyén utca 10. szám mellett három hét alatt, négyszáz liter festék felhasználásával született óriásfestmény ezer négyzetméteren díszíti az utcaképet, s a magyar sporttörténet egyik kimagasló eredményének állít emléket. Az évszázad mérkőzésének november 25-én lesz a hatvanadik évfordulója.

Vattamány Zsolt polgármester szerint a legtöbb belvárosi kerülethez hasonlóan Erzsébetváros utcáin is számos kihasználatlan, esztétikailag kifogásolható falfelület található, bár ezek száma az utóbbi időben a megfelelő dekorációs eljárásoknak köszönhetően jelentős mértékben csökkent. A „TűzfalRehab az Erzsébetvárosban 2013” program keretein belül tavasztól ősz végéig hét tűzfal kap új külsőt a kerület belvárosi részén.

A csoport korábbi munkáikról készült képeket és videókat Facebook-oldalukon és a hagyományos internetes oldalukon is megtekintheti a kedves olvasó. A Neopaint Works vezetőjével készült interjút az alábbi linken olvashatja!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.