Legtöbbször magányos szigetek vagyunk a tömegközlekedési eszközökön, és mindenki máshogy jelöli ki a saját határait vagy menekül el a valóság elől. Az Utazó Olvasó néven futó Facebook-oldalon a könyvekbe feledkező utastársainkról készült képeket nézegethetjük, hogy megtudjuk, hogyan is olvas nyilvános térben a magyar. A képeket nemrég kiállításon is megtekinthették az érdeklődők, sőt a projekt még a Budapesti Közlekedési Központ érdeklődését is felkeltette. Az oldal létrehozóival, Takács Eleonórával és Juhász Istvánnal beszélgettünk.
– Honnan jött az oldal ötlete?
Takács Eleonóra: – Egy New York-i fotós lány csinált egy oldalt ahova a metróban olvasó emberek fényképeit töltötte fel. Imádtam nézegetni az képeit és minden ismerősömnek ajánlgattam, míg az egyik barátnőm fel nem tette a kérdést: vajon ez a dolog hogyan nézne ki Magyarországon? Több sem kellett. Kíváncsi természet lévén, tudni akartam, hogy itthon milyen típusú ember, mit olvas. Még aznap megcsináltam a Facebook-oldalt, baráti ajánlásra pedig rátaláltam Juhász Istvánra, aki amatőr fotós.
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Fotó: Utazó Olvasó
– Hogyan néz ki az „anyaggyűjtés” és hogyan sikerül például kideríteni azt, hogy a képen látható személy mit olvasott?
Juhász István: – Az „anyaggyűjtés” folyamata alapvetően roppant egyszerű: A városban jövet-menet bringa helyett néha felszállok valamelyik tömegközlekedési járműre, és ha olyan könyvet olvasó egyént látok, akit érdekesnek találok, akkor megpróbálom lefotózni. Ilyenkor a kamerám mindig a kezemben van, hogy azonnal reagálhassak, mert előfordulhat, hogy csak pár pillanatom van elkészíteni egy képet. A könyvek címét általában megpróbálom lelesni, ami jellemzően sikerülni is szokott. Előfordul, hogy belefotózom a könyvbe és otthon kinagyítva a képet próbálok a szövegre rákeresni az interneten, így derítem ki a címét. Ha erre sincs mód, akkor egyszerűen megszólítom az olvasót és megkérdezem, hogy mit olvas. Ritkán van arra szükség, hogy meg kell szólítanom az olvasót a könyv címe felől érdeklődve. Néha adódik olyan is, hogy egyszerűen lebukom, észreveszik, hogy őket fotózom. Ilyenkor evidens, hogy megszólítom az olvasót és röviden vázolom a fotózás motivációját.
Carlos Ruiz Zafón: The shadow of the wind
Fotó: Utazó Olvasó
– Mennyire intim tevékenység szerintetek az olvasás az ennyire közösségi terekben?
J. I.: – Közösségi helyzetben is lehet intim tevékenység az olvasás, mert alapesetben az olvasó a szövegbe merülve valamelyest kizárja a külvilágot. De az már jellemfüggő, hogy ki hogyan olvas.
– Sikerült már valamiféle kategóriákba is besorolni a magyar utazó olvasókat?
J. I.: – Van, aki például beköti a könyvet – az igényesebbek a direkt erre a célra kitalált mappában hordozzák a könyvüket, de olyan is van, aki szimplán a tegnapi újságba csomagolja –, hogy elrejtse a külvilág kíváncsi tekintete elől. Van aki „kipakolja”, hangsúlyosan olvassa, mondjuk az Ulyssest meg más „fajsúlyos” könyveket úgy, hogy az is lássa, akit alapból nem érdekel – olvasás közben pedig gyakran kitekint a könyv mögül. De a többség szimplán csak olvas – jellemzően könyvet, de egyre gyakrabban e-olvasóval is találkozni – úgy ahogy éppen neki kényelmes, ülve vagy állva és nem törődik a külvilággal. Az olvasás mögött lehet menekülésvágy is éppúgy, mint az idő hasznos eltöltése is.
Juhász István és Takács Eleonóra
Fotó: Sztankó Bálint
– Amikor elmondod, hogy miért készült a kép, vagy megkérdezed az illetőt, hogy mit olvas, általában hogyan reagálnak erre az alanyok?
J. I.: – Érdekes, de inkább én lepődöm meg azon, hogy csak nagyon kevesen firtatják a szerintem szokatlan kérdésem okát. A legtöbben elmondják, megmutatják, hogy mit olvasnak, majd újra elmerülnek a könyvükben. Az utazóközönség nyilván kissé szkeptikusan méreget, van, aki eltakarja az arcát, de ezzel nem foglalkozom. Elég kis géppel dolgozom ahhoz, hogy ne legyen zavaró. Eddig egyszer éreztem magam kényelmetlenül: egy tinilányt fotóztam, aki Süskind Parfümjét olvasta. Menet közben lettem arra figyelmes, hogy környezetünkben álló idősebb hölgyek szúrós szemmel méregetnek. Nos, ott egy feléjük küldött félénk mosoly kíséretében szépen távoztam a helyszínről. De mostanra már megszoktam, hogy sok ember között közelről kell fotóznom.
– Az oldalon szerepel az is, hogy kérésre leveszitek a képet. Történt már ilyen megkeresés?
T. E.: – Igen, volt már ilyen kérés, de nem jellemző. Több mint 200 ember képe szerepel már az oldalon, és eddig 2 ilyen megkeresés volt. Általában örülnek, akik felfedezik magukat a képeken.
Csete György és Dulánszky Jenő: Architectura sorozat
Fotó: Utazó Olvasó
– Meddig lehet, meddig érdemes folytatni ezt a projektet, és mi a távlati célotok vele?
T. E.: – Először csak a kíváncsiság vezérelt minket. Azóta nagyon sok ötlet született, hogy mit lehet még az Utazó Olvasó környékén csinálni. A kiállítás sem volt cél. Megkeresett minket a fantasztikusan jó programokat szervező és nagyon aktív Óbudai Platán Könyvtár, hogy szeretnének egy kiállítást az Utazó Olvasó képeiből, mely később dekoráció lesz mind a könyvtárban, mind pedig a Sziget Fesztivál ideje alatt, ahova ők egy Tégy egy könyvet, végy egy könyvet szekrénnyel szoktak kitelepülni. Az ötletek általában külső megkeresések formájában jelentkeznek. A Slow Budapest mozgalom felkért minket egy reggeli akcióra a Slow hét keretében, amikor mi azt találtuk ki, hogy könyveket osztunk az utasoknak. Ezeket a könyvkiadók ajánlották fel, sőt, amelyik kiadó nem került bele az akciónkba, később ezt szóvá is tette. A Budapesti Közlekedési Központtól is kaptunk egy ugyanilyen megkeresést az Európai Mobilitási Héten. Akkor a Deák téri metróban ajándékoztunk könyveket.
– Szóba került már az e-könyv. Az Utazó Olvasó szempontjából nem számít-e kevésbé izgalmasnak esztétikailag a digitális tartalmat egyenkészüléken fogyasztó útitárs?
J. I.: – Egyre többen olvasnak e-könyvet, de azért korántsem lehet azt állítani, hogy elterjedt volna a használata. És mindig lesznek olyanok, akik inkább a könyvet választják majd. Vagyis remélem. Aztán persze előfordulhat, hogy idővel a könyvek is a hanglemezek sorsára jutnak, és végül csak gyűjtők táplálékául szolgálnak majd. A könyv címének kiderítését persze némileg nehezíti, de esztétikai szempontból szinte irreleváns, hogy a szöveg nyomtatott vagy sem. Az oldal szempontjából önmagában nem attól lesz érdekes egy kép, hogy könyv vagy e-olvasó, hanem elsődlegesen attól, hogy kik szerepelnek rajta és ők mit olvasnak. Másodlagosak, de persze azért nagyon fontosak a képi esztétikai szempontok, mert az előbbi élvezhető tálalása az én feladatom. Nyilván jót tesz a képnek, ha esetleg történik még valami és sikerül olyan perspektívából bemutatni az olvasót, ami felkeltheti mások érdeklődését.
