Már a regény elején leszögezi az író, hogy a negyvenes éveket kutató Dobrovics „csöppet sem vonzó és legalább annyira aljas korban találta magát, mint amilyen az ő jelenideje volt” Bébi és Szemző Zoltán történetében mégis inkább egy bohém Budapest sejlik fel, ahol egy családot alkotnak a regény szereplői, pedig érdekellentétek, szerelmi három-sőt négyszögek szabdalják a társaságot, és akkor a történelmi viharokról még szó sem esett. A szerző felöltözteti őket saját összetéveszthetetlen humorával és fatalizmussal, gyerekesen könnyelmű reménykedéssel és szenvedélyekkel, a közép-kelet-európai túlélés eszközeivel. A bombázás alatt egy illegális tanya konyhájában például az a legfőbb gondja Oszkay Lurkónak, a festőnek és Tipsinek, Bébi hivatalos vőlegényének és későbbi férjének, hogy ki nevelje majd fel sajátjaként Bébi kisfiát, Jancsikát. A gyermekre rajtuk kívül is van jelentkező, a vér szerinti apa új családja például.
Dobrovics a kerettörténetben éppen azt kutatja, hogy barátjának, Doxának, az akkori Jancsikának ki mégis az apja a szóba jöhetők közül. A Bébi szerint tragédiával fenyegető titok, hogy nem az életét bátran kockáztató bohém művész, és nem a Bébihez ostobán hűséges – és ezzel tulajdonképp hősies – Tipsi az atya, hanem a nyárspolgár Szemző, az egyáltalán nem hősies hős, aki nem is éli túl a háborút, ráadásul a saját visszafojtott érzései pusztítják el, és egy előszobaszekrény lesz a koporsója. Nem túl jó kilátás ez az ős Dobrovics generációja számára. És valóban, a kerettörténet jelene, a hetvenes évek az emberi viszonyok szempontjából siralmasabbnak tűnik a háború előtti világnál a regényben. A kapcsolatok szétesnek, a társaság tagjai nem is az igazi nevükön ismerik egymást, a hatalom rájuk telepszik, és ők beletörődnek ebbe. Inkább vagy kevésbé, de beilleszkednek a rendszerbe, Doxát kivéve. Ő az elmegyógyintézetben talál őszinte közeget, ahol legalább megpróbálhat közelebb jutni a lényeghez.
Erős a gyanú, hogy Vadnai Bébi figuráját legalább részben Heinrich Böll regénye, a Csoportkép hölggyel főhőse, Leni ihlethette. A történetvezetésben is felfedezhetők rokon vonások: a Böll-regényben a szerző, mint egyes szám első személyű narrátor, a Vadnai Bébiben Dobrovics, a fiatal, induló író – önéletrajzi figura – nyomoz egy múltbeli, háborús szerelmi történet után, amely Böllnél végül több, Bereményinél kevesebb szereplő tanúvallomásaiból áll össze. Jelentős különbség viszont, hogy Bereményi nem a bölli távolságtartást választja: az egyik forrás maga a főhős, Bébi. Lenihez hasonlóan ő is ösztönlény, és magasról tesz a háborús körülmények szükségszerűségeire, mások szemében esztelen módon kockáztat, és csak egy gondja van: a szerelem. Így tulajdonképpen a történelem felett lebeg, a háborús történések relatívvá válnak körülötte. Dobrovics véleménye: az ő hősei csak véletlenül kerültek a történelembe, és sehogy sem magyarázhatóak a történelmi szabályszerűségek mentén.
Bereményi Géza mindent megpróbált belegyömöszölni ebbe a regénybe: a hetvenes évek hangulatát (ez bizonyára tökéletesen sikerül is) Dobrovics irodalmi pályakezdését, kapcsolatát Doxával, a jövőt – Doxának is gyermeke születik végül – Doxa és Vadnai Bébi jelenét, a Bébi múltbeli nagy szerelmét, mellékszereplőkkel és történelmi kulisszákkal. Ez kicsit talán túlságosan szerteágazó gondolatmenetet eredményezett, nem mindig világosak az összefüggések. Elkülönülve fejlődik Bébi, Tipsi és Szemző története és Dobrovics jelene. Nem mindig értjük, miért avat be a szerző Dobrovics helyzetének változásaiba, nem tudjuk meg, hogy viszonyul végül is Doxa a saját történelméhez, amelyet Dobrovics kutat. Dobrovics nem „ad nevet a gyereknek”, hiába biztatja erre Tipsi bácsi egy kocsmai beszélgetés során.Nem derül ki semmi – akárcsak Bébi és Szemző utolsó találkozásakor – de mindez mégis „megfelelő volt, mert az érzés nagy volt, és magas” Vadnai Bébit elraktározza az agyunk, ahogy az ő agya raktározta el dr. Szemző tarkójának körvonalát: nem tudjuk igazán megmondani, hogy miért. Talán mert Bereményi Géza tud történetet mesélni, együttérzéssel, de kívülállóként, humorral, de a tragédiákat el nem titkolva. Képes odavetett félmondatokkal ábrázolni jellemeket, és félelmetes egyszerűséggel nyúl a legéletbevágóbb témákhoz. A Vadnai Bébit olvasva az ember elgondolkodik, miért írt valaha bárki is hosszú oldalakon át olyasmiről, mint a szerelem, amikor ennél több lényegeset úgysem lehet róla elmondani. Bereményi az új regényével is képes benyúlni az olvasó tudatalattijába, és elhelyezni ott azokat a kérdéseket, amelyeket aztán egész életében újra és újra feltehet magának az ember.
Dobrovics a kerettörténetben éppen azt kutatja, hogy barátjának, Doxának, az akkori Jancsikának ki mégis az apja a szóba jöhetők közül. A Bébi szerint tragédiával fenyegető titok, hogy nem az életét bátran kockáztató bohém művész, és nem a Bébihez ostobán hűséges – és ezzel tulajdonképp hősies – Tipsi az atya, hanem a nyárspolgár Szemző, az egyáltalán nem hősies hős, aki nem is éli túl a háborút, ráadásul a saját visszafojtott érzései pusztítják el, és egy előszobaszekrény lesz a koporsója. Nem túl jó kilátás ez az ős Dobrovics generációja számára. És valóban, a kerettörténet jelene, a hetvenes évek az emberi viszonyok szempontjából siralmasabbnak tűnik a háború előtti világnál a regényben. A kapcsolatok szétesnek, a társaság tagjai nem is az igazi nevükön ismerik egymást, a hatalom rájuk telepszik, és ők beletörődnek ebbe. Inkább vagy kevésbé, de beilleszkednek a rendszerbe, Doxát kivéve. Ő az elmegyógyintézetben talál őszinte közeget, ahol legalább megpróbálhat közelebb jutni a lényeghez.
Erős a gyanú, hogy Vadnai Bébi figuráját legalább részben Heinrich Böll regénye, a Csoportkép hölggyel főhőse, Leni ihlethette. A történetvezetésben is felfedezhetők rokon vonások: a Böll-regényben a szerző, mint egyes szám első személyű narrátor, a Vadnai Bébiben Dobrovics, a fiatal, induló író – önéletrajzi figura – nyomoz egy múltbeli, háborús szerelmi történet után, amely Böllnél végül több, Bereményinél kevesebb szereplő tanúvallomásaiból áll össze. Jelentős különbség viszont, hogy Bereményi nem a bölli távolságtartást választja: az egyik forrás maga a főhős, Bébi. Lenihez hasonlóan ő is ösztönlény, és magasról tesz a háborús körülmények szükségszerűségeire, mások szemében esztelen módon kockáztat, és csak egy gondja van: a szerelem. Így tulajdonképpen a történelem felett lebeg, a háborús történések relatívvá válnak körülötte. Dobrovics véleménye: az ő hősei csak véletlenül kerültek a történelembe, és sehogy sem magyarázhatóak a történelmi szabályszerűségek mentén.
| |
| Bereményi Géza Fotó: Béres Attila |
Bereményi Géza mindent megpróbált belegyömöszölni ebbe a regénybe: a hetvenes évek hangulatát (ez bizonyára tökéletesen sikerül is) Dobrovics irodalmi pályakezdését, kapcsolatát Doxával, a jövőt – Doxának is gyermeke születik végül – Doxa és Vadnai Bébi jelenét, a Bébi múltbeli nagy szerelmét, mellékszereplőkkel és történelmi kulisszákkal. Ez kicsit talán túlságosan szerteágazó gondolatmenetet eredményezett, nem mindig világosak az összefüggések. Elkülönülve fejlődik Bébi, Tipsi és Szemző története és Dobrovics jelene. Nem mindig értjük, miért avat be a szerző Dobrovics helyzetének változásaiba, nem tudjuk meg, hogy viszonyul végül is Doxa a saját történelméhez, amelyet Dobrovics kutat. Dobrovics nem „ad nevet a gyereknek”, hiába biztatja erre Tipsi bácsi egy kocsmai beszélgetés során.Nem derül ki semmi – akárcsak Bébi és Szemző utolsó találkozásakor – de mindez mégis „megfelelő volt, mert az érzés nagy volt, és magas” Vadnai Bébit elraktározza az agyunk, ahogy az ő agya raktározta el dr. Szemző tarkójának körvonalát: nem tudjuk igazán megmondani, hogy miért. Talán mert Bereményi Géza tud történetet mesélni, együttérzéssel, de kívülállóként, humorral, de a tragédiákat el nem titkolva. Képes odavetett félmondatokkal ábrázolni jellemeket, és félelmetes egyszerűséggel nyúl a legéletbevágóbb témákhoz. A Vadnai Bébit olvasva az ember elgondolkodik, miért írt valaha bárki is hosszú oldalakon át olyasmiről, mint a szerelem, amikor ennél több lényegeset úgysem lehet róla elmondani. Bereményi az új regényével is képes benyúlni az olvasó tudatalattijába, és elhelyezni ott azokat a kérdéseket, amelyeket aztán egész életében újra és újra feltehet magának az ember.
(Bereményi Géza: Vadnai Bébi, Magvető Kiadó, 2013, 296 oldal, 2990 forint.)
