Berlin idei Arany Medve-díjasa csendesen lopódzik be a magyar mozikba, pedig Calin Peter Netzer filmjére érdemes odafigyelni, főképp, mert a román új hullám legfrissebb, és az elődökhöz képest nem kevésbé míves darabja. A korábban az Érdemrenddel és Mariával előrukkoló rendező ezúttal egy elszakíthatatlan családi kötelék drámájáról mesél. A sztori szerint egy, anyjával furcsa viszonyban lévő felnőtt férfi véletlenül halálos baleset okozója lesz. Az anyja keselyűként szállt rá az ügyre, és mindent latba vet, hogy a férfi számára kedvezően alakuljanak a kihallgatást követő események. Mi pedig szomorúan konstatálhatjuk, hogy Kelet-Európában mégiscsak másképp forog a Föld, a román korrupció visszavonhatatlanul hálózza be az adminisztráció, ügyintézés és igazságszolgáltatás minden szintjét. Az Anyai szív nyomasztó dráma, remek alakításokkal és sok-sok kortárs valósággal.
Vannak filmek, amelyek annyira ikonikussá váltak, hogy vétek hozzájuk nyúlni, és évtizedekkel később is annyira frissek, hogy értelmetlen remake-et készíteni belőlük. A most elkészült Carrie című mozi ennek a látványos esete, mivel Brian De Palma 1976-ban olyan érzékkel nyúlt Stephen King regényéhez, hogy ahhoz már nincs mit hozzátenni. Elvenni viszont annál inkább lehet belőle, ahogy a 2013-as Kimberly Peirce-rendezés rámutatott. Pedig a rendezőnő korábban készített már egy, A fiúk nem sírnak című drámát, amelyért Hillary Swank az első Oscarját kapta, de egyrészt 14 év hosszú idő, a horrorfilm pedig teljesen más kávézó, mint egy comingout-dráma. És ami ebben a Carrie-ben a rendezés és hevenyészett forgatókönyv mellett kiderül, az az, hogy Chloë Grace Moretz nem egy Sissy Spacek. Így aki a szégyenlős, anyja által elnyomott lány tragédiájára kíváncsi, aki különleges képességét bosszúra használja, annak irány a videotéka, és keresgélje az eredetit a horror- vagy klasszikus-szekció C betűjénél.
Amíg nem indult be a Dogma-mozgalom a kilencvenes évek közepén, Bille August a dán film egyik legjelentősebb rendezője volt, aki a Hódító Pellével a legjobb külföldi film Oscar-díjáig is eljutott. Ezt követően August jelentős nemzetközi karrierbe és külföldi filmek készítésébe bonyolódott, és a mostani, Éjféli gyors Lisszabonba című munkája is ebbe az alkotói szériába tökéletesen illeszkedő darab. Nemzetközi sztárgárdájában olyan csillagok tűnnek fel, mint Jeremy Irons, Christopher Lee, Charlotte Rampling, Bruno Ganz, az Éjféli gyors Lisszabonba ráadásul Pascal Mercier 2004-es filozófiai regényén alapul, amely nagy nemzetközi sikert aratott és az európai regényírás egyik csúcstermékeként emlegetik a kritikák. A történetben Jeremy Irons egy szürke svájci tanárt alakít – tökéletes átéléssel –, akit egy ismeretlen nővel való furcsa találkozás kizökkent hétköznapi apátiájából, és amikor véletlenül még egy vonatjegyet is talál egy, az Amadeu de Prado portugál orvos és költő-filozófus feljegyzéseiről szóló könyvben, úgy dönt, Lisszabonba utazik. De Prado élete után kutatva nemcsak saját életével kapcsolatos, fájdalmas, új felfedezéseket tesz, de egy titkokkal terhelt, bűnös élettörténet is kibontakozik előtte.
Gladiátorok gyöngye
Abnormális helyzet elé állították a magyar szülőket azzal az egész estés animációs filmdömpinggel, ami a idei évben hömpölyög a mozikba. Rendben, hogy korábban évtizedekig nem készült ennyi egész estés rajzfilm, így – kellő muníció híján – generációk vették elő a 101 kiskutyát és társait, de mostanra odáig jutottunk, hogy minden hétre jut egy családi történet, és a polcok letakarítása közben a világon fellelhető minden mese mozikba kerül Magyarországon. Persze, a családok ezt talán annyira nem bánják, viszont komolyan válogatnak, ami a portékát kínáló forgalmazók számára kockázatos helyzet. A Gladiátorok gyöngye Olaszországból érkezik, és színes-szagos látványa mellett a története az érdesebbek közül való. Ezúttal az ókori Rómába utazhatunk, ahol éppen elkészül a Colosseum, és mindenki vágya gladiátorként híressé válni. Főhősünket ugyan kivágják a gladiátorképzőből, de magántanárral igyekszik lemaradását pótolni, és a surranópályán szerezné meg az áhított rivaldát.
Elkészült a Nemzeti Filmalap finanszírozásában a második játékfilm, Bodzsár Márk Isteni műszak című filmje. Az alkotás a kilencvenes évekbe kalauzol, és egy balkáni háborús menekült mentős szemén keresztül beszél a kora kapitalista Magyarország állapotáról. A fekete komédia történetében Ötvös András, Rába Roland és Keresztes Tamás remekel, s merül el az éjszakában és a fertőben. Az Isteni műszak három főhőse közül a történet szerint egy kiemelkedik: ő az, aki a bosnyák háborúból menekült hazánkba, és ő az, akinek még – kezdetben legalábbis – jelent valamit a hippokratészi eskü, és munkája etikai és morális aspektusait is betartaná. A másik kettő ugyanis halálba segíti az életre kevésbé érdemeseket, és miközben Istent játszanak, egy temetkezési vállalkozóval szövetkezve ezért a tevékenységükért zsíros pluszpénzt is kapnak. A háborús menekült Milán ezt kezdetben felháborodással fogadja, ám a pénzre neki is nagy szüksége van, hogy a Szarajevóban ragadt kedvesét mielőbb át tudja hozatni a határon.
A nyugdíjas papák még egyszer visszatérnek, hogy megkettőzött erővel utoljára meggyőzzenek arról, a nyolcvanas évek nem múltak el, az ízlés az évtizedek során nem változik. A Szupercellában a nyolcvanas évek két emblematikus figurája, Stallone és Schwarzenegger egyenrangú főszereplők, akik a hetvenhez közel is szeretnék megállítani az időt és negyvennek tűnni, és bár az irántuk való érdeklődés már régen nem akkora, mint fénykorukban, de ezért még egymás iránti ellenszenvüket is félretették, hogy közösen arassanak sikert. A Feláldozhatók után most csak rájuk kell figyelnünk, amint egy szuperbiztos börtönből igyekeznek megszökni, de előbb még próbálják túlélni a rácsok mögött rájuk váró megpróbáltatásokat. A végén pedig egy régi vágású bosszú is kijár azoknak, akik ezt tették velük. A Szupercella letűnt idők akciófilmje, de végre erős színvonalon – erre most érdemes időt szánni a műfaj kedvelőinek.
