Bethlen Gábor, a nyugtalanító figura

Négyszáz évvel a trónra lépése után is izgalmas figura Bethlen Gábor. A Nemzeti Múzeum róla nyitott tárlatot.

Bethlen Gáborhoz még ma is nehéz semlegesen viszonyulni – mondta a kiállítás tegnapi sajtóbemutatóján a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Csorba László. Tény, hogy sok mindent a szemére hánytak Bethlen Gábornak már a kortársak is: hogy mindent uralkodási vágyának szolgálatába állít, hogy a török birodalommal működik együtt, és sokszor felemlítik ravaszságát. Sir Thomas Roe angol diplomata mondata („Bethlen letépné ingét, ha azt sejtené, hogy tudja gazdája szándékait”) sokat elárul arról, mennyire nyugtalanítóan hatott a politikus a kortársaira. – Azt viszont, hogy jelentős személyiség volt, mindenki elismeri. Kicsinyességgel soha nem vádolták – teszi hozzá Kiss Erika főmuzeológus, a tárlat egyik kurátora. Számos dokumentum árulkodik arról, hogy a 17. században már létezett a mai értelemben vett sajtónyilvánosság vagy legalábbis valami hasonló. A véleményformálás egyik eszköze például a röplap volt, a diplomáciai levelezés pedig az uralkodói udvarokat tájékoztatta a fejleményekről. Ilyen közérdeklődésre számot tartó esemény volt például Bethlen Gábor betegsége, melyet a korban vízkórságnak neveztek és valószínűleg kardiológiai problémákat jelentett.

Nem csoda, hogy ilyen nagy figyelemmel követte a korabeli közvélemény a nagy fejedelem egészségi állapotát – ahogy Oborni Teréz, a Magyar Tudományos Akadémia BTK Történettudományi Intézetének kutatója és a tárlat kurátora fogalmazott: Bethlen fejedelemsége alatt nemcsak Erdély aranykora kezdődött el, hanem Európa politikai színterére is kilépett az ország. A hatalmi-politikai érdekek harca teljesen ellentétes véleményeket termelt ki a jelentős politikusról. Erről tanúskodnak a kiállítás első, bevezető termében az idézetek, amelyeket úgy válogattak, hogy ellentétpárokat alkossanak. A legtöbb pozitív vélemény Kemény Jánostól származik, kifejezetten negatív véleménnyel pedig például Esterházy Miklós volt róla, a „török-feltartott és nevelt rabként” is említi. Pázmány Péternek jut a tárlaton a „méltó ellenfél” szerepe, aki a politikai szembenállás dacára megértette Bethlen küldetését.

A kiállítás az Erdélyt gazdaságilag talpra állító „homo politicusnak” szentel egy termet: pirossal az erdélyi fejedelemséget, fehérrel a Magyar Királyságot, zölddel a török birodalmat jelenítették meg három sarokban. A másik teremben a homo intimussal, a magánember Bethlennel találkozhatunk: vívódásaiba, a betegséggel folytatott harcába és házasságaiba is belepillanthatunk. A múzeum Székely Beáta fiatal festőművészt kérte fel, hogy készítse el Bethlen Gábor egész alakos portréját, ilyen ugyanis nem maradt az utókorra. Oborni Teréz szerint a festmény a tárlat egyik legérdekesebb darabja lett, azt a nyugtalanító figurát ábrázolja, aki ma is képes megmozgatni a kutatók és a történelem iránt érdeklődők fantáziáját.

A Nemzeti Múzeumban utoljára 1980-ban rendeztek kiállítást Bethlen Gáborról, akkor is évforduló volt az apropó, de a tárlat másképp épült fel: inkább magára az Erdélyi Fejedelemségre fókuszáltak, bár Bethlen Gábor személyisége itt is kikerülhetetlennek bizonyult. Még grafológiai elemzés is készült a kézírásáról. A fejedelem már csak azért is jó alany volt egy ilyen vizsgálathoz, mert egyszerűen szólva grafomán volt. – Olyan óriási mennyiségű írott forrás maradt fenn tőle, hogy kételkedünk benne, aludt-e egyáltalán. Még a lovászfiúnak is levelet írt – mondja Kiss Erika. – A dokumentumok közül sok annyira személyes hangvételű, hogy Bethlen beszédének sajátosságaira, jellegzetes fordulataira is következtethetünk. Olyan, mintha vele beszélgetnénk – véli a kurátor. Csorba László felhívja a figyelmet a kor humoros oldalára is: a tárlaton egy trónszék korhű rekonstrukciója látható, a párnából tűk állnak szerteszét. Kemény János jegyezte fel, hogy a fejedelem vizslája szívesen helyet foglalt bármilyen bársony felületen, ezen akart segíteni a fejedelem egy szolgája, vagyis maga Kemény János. A kutya helyett azonban a fejedelem ült először a székbe, így ő „szurdaltatott meg”. Kemény János visszaemlékezése szerint nem haragudott, inkább elszégyellte magát, és eltitkolta az incidenst.

A tárgyak, amelyeket a tárlaton bemutatnak, legnagyobb részt a kort jellemzik. A Bethlen-kincstár szemléltetésére kiállított műtárgyak nem a fejedelem kincstárából származnak, ez ugyanis nem maradt fenn. Nem láthatta Bethlen a csizmadia céh ónkannáját sem, amely 1633-ban, halála után nem sokkal készült Kolozsváron. A kereskedelmet és az ipart – amelynek a szász településeken kívül Kolozsvár is központja lett – talpra állító Bethlen alakjához azonban nyilván jól kapcsolható ez a korabeli tárgy. – Bethlen Gábor, mint a korban minden uralkodó, merkantilista gazdaságpolitikát folytatott – mondja Kiss Erika. Következetes volt a fiskus vagyonának gyarapodásában. Az eladományozott Báthory-birtokokat sem magánbirtokként, hanem a kincstár számára vette vissza, és Kiss Erika elmondása szerint fejedelemként elképesztő mennyiségű készpénzt és vagyontárgyat hagyott hátra – a tárlaton szintén látható vásárlási könyve árulkodik ezeknek a beszerzéséről.

Maga a kód nem más, mint Bethlen politikai végrendeletének utolsó mondata „Hazátoknak mint kellessék szolgálnotok, arról semmi intést tenni szükségesnek nem látom. Az Isten, szerelmes hiveim, segitsen, igazgasson benneteket az igaz egyességre és szeretetre.” Ezt egy okostelefonról olvashatják le a látogatók, és előkerülnek más multimédiás eszközök, és a korabeli politikai események egy Bethlent és ismerőseit szerepeltető Facebook-oldalon is megjelennek.