Elhunyt Doris Lessing Nobel-díjas brit írónő

Kilencvennégy éves korában elhunyt Doris Lessing brit írónő, aki 2007-ben vehette át az irodalmi Nobel-díjat.

Doris Lessingnek több mint 60 műve jelent meg. A nagy áttörést az 1962-es, magyarul is olvasható Az arany jegyzetfüzet hozta meg számára, amit a feminista irodalom egyik legfontosabbjaként tartanak számon.
Kiadójának méltatása szerint Lessing a XX. század végének egyik legfontosabb angol nyelvű írója volt.

Az 1919-ben Perzsiában (a mai Iránban) született és Rodéziában (mostani Zimbabwe) felnőtt írónő mindvégig az elnyomott népek és nemzetiségek szószólójaként lépett fel. 1949 óta élt Londonban, regényeit, rövid történeteit realisztikus stílusban írta, éles társadalombírálattal, a kolonialista, rasszista megnyilvánulások elítélésével összekötve. Már első regényciklusa, a félig önéletrajzi ihletésű Az erőszak gyermekei (The children of violence) is ezt a felfogást tükrözte.

Az irodalmi Nobel-díjat 2007-ben, 87 éves korában vehette át. Ő volt a tizenegyedik nő, valamint a legidősebb személy, aki elnyerte a legrangosabb irodalmi kitüntetést. A svéd  akadémia indoklása szerint „női tapasztalatokkal rendelkező elbeszélő, aki (műveiben) kétkedéssel és látnoki erővel vizsgálja a megosztott civilizációt”. Az indoklás kitért arra is, hogy „az emberiséget a primitívebb életformához visszakényszerítő globális katasztrófa látomása különösen foglalkoztatja Doris Lessinget, s ez újra és újra felbukkan az utóbbi években írt könyveiben”.

Életének magyar vonatkozásai is voltak: fiatalon elkötelezte magát a brit kommunista pártnak és őszinte, baráti érzelmeket táplált a szovjet nép iránt. A magyar szabadságharc 1956-os szovjet eltiprása viszont – számos nyugati kommunista értelmiségihez hasonlóan – benne is súlyos politikai-érzelmi törést okozott. 1956. november 7-én Borisz Polevojnak, a Szovjet Írószövetség külügyi titkárának címzett nyílt levelet tett közzé a magyar forradalom ügyéről, aminek természetesen Moszkvában nem volt foganatja. A szovjet beavatkozás hatására kilépett a kommunista pártból.

Az írónőnek magyarul több kötete is olvasható az Ulpius-Ház kiadó gondozásában.

Doris Lessing számtalan olvasójának életét megváltoztatta, és akár tetszett neki, akár nem – „bár biztonsággal lehet fogadni arra, hogy titokban tetszett neki” -, elősegítette a nőkről alkotott közvélekedés, és a nők által saját magukról alkotott kép megváltoztatását is – írta a The Guardian című vezető baloldali brit lap vasárnap.

Charlie Redmayne, az írónő műveit Nagy-Britanniában gondozó Harper Collins kiadó vezérigazgatója vasárnapi megemlékezésében a korszak egyik kiemelkedő alkotójának nevezte Doris Lessinget. Szavai szerint az éles intellektusú, ugyanakkor melegszívű Lessing soha nem riadt vissza attól, hogy harcba szálljon mindazért, amiben hitt.

Az írónő – akinek lánykori neve Doris May Tayler volt – valóban nem tartott különösebben még attól sem, ha kijelentéseit esetleg közfelháborodás fogadta. Máig rendszeresen idézik például, amit egy spanyol lapnak a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásokról mondott. Az El Paísnak 2007-ben adott interjúban egyebek mellett kijelentette, hogy a merényletsorozat – azzal a terrorhadjárattal összehasonlítva, amelyet az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) folytatott három évtizedig – „nem volt sem annyira rettenetes, sem annyira rendkívüli”, mint ahogy azt az amerikaiak hiszik.

George W. Bush volt amerikai elnökről azt találta mondani, hogy „mindenkinek elege van már ebből az emberből (...) Bush vagy ostoba, vagy nagyon okos, de mindenképpen annak a társadalmi osztálynak a tagja, amely hasznot húz a háborúkból”. Tony Blair egykori brit miniszterelnökről pedig csak annyit jegyzett meg, hogy „azt az embert kezdetektől fogva” utálta.

Arról, hogy neki ítélték a 2007-es irodalmi Nobel-díjat, otthona ajtajában, egy taxiból kiszállva, az ott várakozó riporterektől értesült, és amikor megkérdezték tőle, hogy mit szól, csak lemondóan legyintett. Később kijelentette, hogy nagyon örül ugyan, ám felmerül benne a kérdés, hogy ha – amint annak idején hírlett – az 1960-as, 1970-es években a Nobel-bizottság nem nagyon kedvelte őt, akkor most miért szerette meg hirtelen.