Eltitkolt életek: a náci múlt nem ereszt

Ha egy családi hagyatékból német vaskereszt kerül elő, ott baj lehet. Múltfeldolgozó krimi Skandináviából.

Aki rendszeresen olvas skandináv krimiket és-vagy nézi az ezekből készült, hol jobb, hol rosszabb filmfeldolgozásokat, annak bizonyára nem mond sok újat a kijelentés: északon még mindig kísért a náci múlt. Úriember kerüli az IKEA-hasonlatokat egy skandináv vonatozású cikkben, de azért nehéz megállni, hogy elmondjuk, a múltfeltárásnak ez a populáris formája a legtöbb esetben kicsit olyan, mint az otthon összeszerelt dvd-polc. Vagyis praktikus megoldást kínál egy problémára, a felhasználót nem állítja lehetetlen kihívások elé, és kétségkívül van gyakorlati haszna, de az örököseink nem fogják áldani a nevünket érte.

És így van ez a skandináv múltfeldolgozás irodalmi vagy filmes példáinak többségével is: legtöbbjük felejthető, de különösebb anyaghibáktól mentes iparosmunka. Ha példát is akarunk erre hozni, akkor elég csak Stieg Larsson sorozatát megemlíteni, amely profizmusa ellenére sem okoz maradandóbb élményt az említett bútoráruház menükínálatánál.

Az Eltitkolt életek című film esetében is fennáll ennek a veszélye, hiszen ezúttal is egy regény filmes újrahasznosítását kapjuk. Az alkotás ugyanis az egyik legsikeresebb kortárs svéd krimiszerző, Camilla Lackberg Patrik Hedström regényszériája ötödik epizódjának filmadaptációja. Mivel nem olvastam a vonatkozó regényt, csak tippelni mernék, vajon mennyire vett el vagy adott ahhoz bármit is hozzá a mozgóképes termék. Egyvalami azonban biztosnak látszik: az Eltitkolt életek hősei kisebb pályán játszanak, mint Larsson igazságbajnokként küzdő újságírója, szerencsére ez abban is megmutatkozik, hogy az élmény, amelyet kapunk, intimebb, a történetvezetés mértéktartóbb, a szereplőkben több az élet, a film maga pedig jóval kiegyensúlyozottabb, mint a Hollywood figyelmét is felkeltő A tetovált lány.

A történet kiindulópontján egy családi esemény látszólag vidám, mégis sokat sejtetően vészterhes pillanataiba csöppenünk. Éppen megszületik Erica Falcks, a sikeres írónő és férje, a rendőrként dolgozó Patrik kisbabája, ám a nagymama látszólag nem tud feloldódni, és kényszeredetten vesz részt a nagy eseményben. De hogy mitől vált ilyen megkeseredetté az asszony, az úgy tűnik, már nem fog kiderülni, mivel nem sokkal később férjével együtt autóbaleset áldozata lesz. Csakhogy Erica hamarosan szó szerint szembe találja magát a múlttal. A szülőktől örökölt vidéki házba, ahova az éppen háromtagúra bővült család költözik, betoppan egy idősebb férfi, és azt állítja, nemrég a tudomására jutott, hogy születése után örökbe adták, és valójában az elhunyt asszony, vagyis Erica anyjának a gyereke, aki igen fiatalon, tizenhat évesen adott neki életet 1946-ban. Erica először azt gondolja, egyik fantazmagóriás olvasójával futott össze, ám miután a férfit meggyilkolják, a vérvizsgálat egyértelműsíti, az áldozat igazat beszélt. És ha ez nem lenne elég: az anyai hagyatékot rendezgetve az egyik dobozból egy német vaskereszt is előkerül.

Erica nyomozni kezd, és hamarosan rá kell jönnie, valakinek érdeke eltüntetni minden olyan nyomot, amely anyjának múltjához vezethet. Az egykori baráti körből megmaradt idősek sorban válnak gyilkosság áldozatává, és eltart egy ideig, amíg Erica – élete kockáztatása árán – össze tudja rakni a mozaikdarabokat, melyből egy árulással, kollaborációval, szerelemmel és aljas gyilkossággal teli történet kerekedik ki. A végkifejlet pedig nem okoz feltétlenül nagy meglepetést, de ettől még a feszültséget jó érzékkel adagolták az alkotók, és a színészi játékra sem lehet panasz.

Maga a nyomozás, bár szolgáltat némi izgalmat, kevésbé érdekes, mint annak elmesélése, hogy egy vidéki svéd település fiatal lakóit milyen döntések elé állította a világháború. A film kerüli a szájbarágós bűnbakkeresést, és nem érezni annak a túlerőltetett szándékát, hogy a rendező a németekkel együttműködő svédet és norvégokat ültesse az utókor morális ítélőszéke elé. E helyett sokkal inkább az tárul fel a filmben a visszafogott, de határozottan kézben tartott narrációnak köszönhetően, hogy egy kisebb közösség életét – ez esetben egy fiatalokból álló baráti kört – hogyan mérgezheti meg hosszú távon a hallgatás kényszere. Az Eltitkolt életek időnként kissé steril ábrázolásmódja leginkább a múlt megidézése terén válik erőteljesebbé, de lélektani krimiként is fogyasztható marad mindvégig, ugyanakkor túlzás lenne a téma megrendítő erejű példái közé sorolni.

(Eltitkolt életek: színes, feliratos, svéd thriller, 100 perc, 2013. Rendező: Per Hanefjord. Forgalmazó: Vertigo Média)