Az Arcomat ne feledd el személyes kötet lett, a Gyurkovics-házaspár és a barátok, pályatársak verses és prózai vallomásaival, a Gyurkovics Tibor életét meghatározó dokumentumokkal és a költő megrázó önvallomásával azokból a hónapokból, amikor kiderül a betegsége, és naplót kezd vezetni. Gyurkovics Györgyi nem is tagadja, hogy kezdettől egy ilyen, az embert és a költőt egyszerre bemutató kötet lebegett a szeme előtt: – Az olvasók egy másik Gyurkovics Tiborral találkozhatnak a könyvben. Azzal, akit én ismertem, illetve aki az előkerülő írásokat rendezgetve végül összeállt bennem – mondta a keddi könyvbemutatón. Nyakas Szilárd publicista, az est moderátora Gyurkovics Tibor Kaktusz című versét nevezte a költő legtökéletesebb önjellemzésének. – Ebben a könyvben Gyurkovics Tibor másképpen őszinte, mint a verseiben, és sokszor prózában vall a „zuhanásveszélyes” helyzetekről – fejtette ki.
A könyvbemutatót a budavári Litea Könyvszalonban, Gyurkovics Tibor születésnapi köszöntéseinek helyszínén tartották. Köszöntőt Budavár polgármestere, Nagy Gábor Tamás mondott – a költő egyébként díszpolgár is a kerületben. Nyakas Szilárd Gyurkovics Györgyivel, Linka Ágnessel, a Magyar Rádióban húsz éven át hallható Gyurkovics-szalon műsorvezetőjével, Kárpáti Tamással, a kötet illusztrátorával és Csurka Gergely sportújságíróval beszélgetett. Hozzászólt az író-barát, Szakonyi Károly is, de nyilván nem véletlen, hogy nem kizárólag írók jöttek össze itt. Gyurkovics Tibort erősen kötődött a rádióhoz és a tévéhez, ahol dolgozott, a színházakhoz, ahol játszott és darabjait játszották, és a futballhoz, amit imádott, kritizált, és rövid ideig a magyar válogatott pszichológusaként is részt vett ebben a játékban. A kötet előszavában azt írja Gyurkovics Györgyi: ezek a szereplések sokak számára elhomályosítják a költőt.
Pedig számára ez volt az elsődleges minőség. – Mióta írni tudott, költőnek készült – mondja róla Gyurkovics Györgyi. A bántalmak és a visszautasítások közül ezért csak azok fájtak neki igazán, amelyeket az irodalmi világtól szenvedett el. 1950-ben érettségizett, polgári származása, majd későbbi 1956-os szereplése miatt – a forradalmi bizottság elnöke a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, ahol ekkor tanársegédi minőségben dolgozott – a hatalom megnehezítette az életét. Erről árulkodnak a könyvbe beválogatott hivatalos levelek, amelyeket a verseit is tolmácsoló Szersén Gyula olvasott fel a könyvbemutatón: a létszámkorlátra hivatkozással nem nyer felvételt a budapesti jogi karra, és a pécsi orvostudományi egyetemre. A Népművelési Minisztérium pedig sajnálattal küldi vissza önéletrajzát 1955-ben, nem alkalmazzák. Némi pozitívumot ezek közül a kurta hivatalos értesítők közül csak az áthelyezéséről szóló határozat hordoz, amelyet Bárczi Gusztáv jegyez: hivatalosan népgazdasági érdekből kerül a főiskoláról a fővárosi tanács művelődési osztályához gyógypedagógia tanárként az 1956-ban történtek után. – Bárczi Gusztáv valószínűleg az életét mentette meg ezzel – véli Gyurkovics Györgyi.
Bár hasonló visszautasításokat aztán az irodalmi életben is kap. – A Szépirodalmi Könyvkiadótól, Domokos Mátyástól, aki szerint verseiben a hatalmas műveltséganyag közt elvész a lényeg, a Magyar Rádió és Televízió szerkesztőségéből, Rácz Zoltán osztályvezetőtől pedig ennél is durvábbat: önkényesen összeerőszakolt asszociácókban bővelkedő, öncélú költészetként jellemzi Gyurkovics műveit a levelében, és közli: szó sem lehet róla, hogy műsorra tűzzék. Megrázó a kontraszt a legnagyobb pályatársak – például Weöres Sándor, Örkény István – véleményével, akik szuperlatívuszokban nyilatkoznak a pályatársról. A színházi pályatársak szeretetéből és megbecsüléséből nyújt ízelítőt például Gobbi Hilda levele és Várkonyi Zoltán Gyurkovics Tibornak írott verse, amellyel egy konfliktusuk végére tesz pontot.
Rádiósként Linka Ágnes Gyurkovics Tibor szenvedélyes, vele született kíváncsiságát, nyitottságát emeli ki, ami megkülönböztette őt a műsorvezetést szakmaként tanuló és gyakorló riporterektől, és azt a mondatát, amely talán a legjobban példázza ezt: „Köszönöm, hogy a vendégeim vendége lehettem”. – A szellemisége akkor is jelen volt, amikor ő már nem lehetett jelen a beszélgetéseken – mondta Linka Ágnes. Mindezek után talán nem meglepő, hogy a futballról is úgy vélekedett a Csurka Gergelynek adott interjúban: hogy a pályának a szenvedély, a dráma és a katarzis terepének kell lennie, különben nem érdemes.
