Ízletes külföldi kedvcsináló Budapesthez

Stefano Tealdi olasz filmes a Központi Vásárcsarnok életébe enged bepillantást.

Az Európa jelentős piacait bemutató In the Belly of the City című, ötrészes dokumentumfilm-sorozata több országot érintő koprodukcióként jött létre, magyar részről az MTVA közreműködésével. Tealdi a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tartott mesterkurzust, ahol a sorozat magyar részének levetítése után a produkció létrejöttének körülményeiről is mesélt.

Kiderült: sokáig kétséges volt, hogy sikerül előteremteni az anyagi feltételeket. 2008-ban merült fel az ötlet, a koncepció pedig 2009-re tisztult le igazán, melynek része volt többek között az is, hogy a filmekben nem beszélő fejeket láthat majd a néző – vagyis nem direkt interjúkat –, és nem egy-egy fő karakter köré épülnek az egyes epizódok. Az olasz filmes a nehezebb utat választotta akkor is, amikor úgy döntött: minden esetben helyi stábbal fog dolgozni, így került a képbe Magyarországon például Stalter Judit producer.

A filmsorozat elkészítése elé a legnagyobb akadályt a koproducerek és az Európai Unió országai számára filmes támogatást nyújtó Media Programme által nyújtott támogatás feltételéül szabott, a kész filmet vetítő csatornák megtalálása jelentette. De volt, hogy az egyik országban a korábban partner produkciós cég tulajdonosainak válása sodorta veszélybe a tervet.

Szerencsére végül sikerült leforgatni az öt helyszínt – Barcelona, Bécs, Lyon, Torino és Budapest – érintő sorozatot, és úgy tűnik, Tealdi lelkesedése nem volt ok nélküli. Mint a Filművészeti Egyetemen elmondta: Németországban és Franciaországban epizódonként nagyjából 300 ezer néző követte a sorozatot, Olaszországban ez a szám pedig a sokszorosára, többmilliósra nőtt és általában kedvező volt a kritikai fogadtatása. Tealdi elmondása szerint miután visszatért a filmekben szereplő helyszínekre, az ott dolgozók rendre arról számoltak be: sokan a képernyőn látottak miatt keresték fel az adott piacot. Vagyis nem kell hangsúlyozni, milyen jó szolgálatot tesz például Budapestnek az itt készült epizód. Ami ráadásul kimondottan jól sikerült kedvcsináló.

A feszesen pergő, szépen megkomponált képekből kibontakozó film széles keresztmetszetet kínál. A különféle árusok, beszállítók és a rendszeres vásárlók gyorsportréiból egyértelművé válik, milyen sok szállal kapcsolódnak össze a főváros sokszínű gasztronómiai térképének különböző területei a különféle vidékekről beszállított nyersanyagokkal. Itt szerzi be az alapanyagokat a piacra nemrég betört leveses vállalkozás fiatal vezetője, Gögge Ádám éppúgy, mint a szakma nagy öregjének számító étteremtulajdonos, Rosenstein Tibor, aki nagymamáját idézve megadja a kóser konyha talán legkedvesebb meghatározását is: „kóser az, ami jó”. De ide látogat ki alapanyagért a film szerint az utóbbi évek gasztroforradalmának meghatározó alakja, Takács Lajos is, aki a felvételekkor még az olimpia séfje volt.

A kamera azonban nem csak az ő vállukon keresztül igyekszik bekukucskálni a piac mindennapi életébe. Ellátogatunk például Seregélyesre, ahol egy méhészet életének nyugodt szívvel intimnek nevezhető pillanataira csodálkozhatunk rá, és Vecsésre is, hogy meglessük, hogyan készítik családi vállalkozásban Marikáék a savanyúságot évtizedek óta – Marikától sokszor olyan szülők vásárolnak, akik gyerekként szintén itt kóstolták meg először a magyar konyha ezen meghatározó alapvetését.

A vásárcsarnok igazi lényegét éppen az adja, hogy a személyes múlt részévé vált – a filmben felbukkanó, projektmenedzserből lakásétterem-tulajdonossá avanzsált férfi például gyerekként azért fordult itt meg sokszor, hogy hazacipelje, amit a nagymamája vásárolt. És persze a sajátos karakterek, és a csak itt használt nyelv is sokat hozzáad a hely szelleméhez. Amiről a talponállót vezető Gizike is sokat tud mesélni, akinek különös fantázianevet viselő kávéi utalnak egy-egy alakra, helyben ismert vicces történetre.

A kép persze kicsit fényesebb a valóságnál, hiszen a filmben is előkerül, hogy sok eladó a nagybaniról szerzi be az árut, és legtöbbször nem a hazai termelők kínálatából. Ugyanakkor tagadhatatlanul jól eső érzés látni, ahogy egy külföldi őszintén lelkesedik Budapestért és a magyar tájakért.