A galéria Kibontva címmel több mint húsz képet mutat be az idén Prima Primissima Díjra jelölt alkotó születésnapi tárlatán.
„Mostani kiállításom anyaga nyáron készült a Balatonnál. Ez más irányú utat mutat, mint a korábbiak, ugyanis a fehér és a fény valamiféle megjelenítésére törekszem. A szürke a köztes út” – mondta Nádler István.
Hozzátette, hogy 2008-ig erőteljes színeket használt. Most a vászonra csupán egy-két színt visz fel, ezt lehúzza egy homogén másik színnel, majd gumiecsettel ezt leszedi és mögüle jön elő a „belső fény”. Mostani képein a kék, a sárga és a fehér színek dominálnak a szürke alatt. A sárga és árnyalatai spirál formában jelennek meg, a fehér szín a spirált önmagában mint mozgást mutatja, két-három képén domináns a visszafogott kék szín.
A művészt régóta foglalkoztatja az energia áramlásának ábrázolása. „Az energiacsomók léteznek. Olyanok, mint amikor az ember összegyűri a papírlapot. Ebből a csomóból indul ki az egyenes irányú mozgás, amely spirálisan folytatódik: összeköti a transzcendens és a valós teret, a fentet és a lentet” – fejtette ki.
A tárlat 2014. január 11-éig lesz látható.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!