A Design Terminálban a szilícium-völgyi Singularity Egyetem partnerségével mától egészen vasárnapig zajlik a Startra kész Magyarország! elnevezésű esemény, amelyen a drasztikus ütemben fejlődő technológiai ágazatok magyar sikervállalkozásai mutatkoznak be. Ha van Magyarországon olyan intézmény, amelyre jellemző az exponenciális növekedés, akkor az a Design Terminál. A négynapos rendezvény tegnapi megnyitóján Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes ugyanis bejelentette, hogy az eddig nonprofit szervezetként működő Design Terminál január elsejével önálló költségvetési szervvé, kiemelt kormányzati háttérintézménnyé alakul. Feladata továbbra is a magyar kreatívipar fejlesztése, ezzel a magyar gazdaságpolitikai célkitűzések segítése lesz.
– A Design Terminál mindenkori küldetése felmutatni, hogy milyen Magyarországot szeretnénk: kreatív, innovatív, a tehetséget felkaroló országot. Hiszem, hogy Magyarországnak akkor van esélye Európában, ha nyitott tud lenni, úgy, hogy közben a nemzeti karakterét megőrzi. Ebben van óriási szerepe a Design Terminálnak, amelyet nem tudtuk volna útjára indítani, ha Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke nem segít a minisztériumnak és magának az intézetnek ebben a munkában. Bevezetett minket a jogkörökbe, szakmai tudásával támogatott minket. Az akkor megkezdett út most más formában folytatódik, hiszen a Terminál január elsejétől önálló költségvetési szervvé válik. Független szellemi műhelyként tudja folytatni a jövőben azt a munkát, amelyet a magyar kreatívipar és innovativitás felkarolásáért már eddig is tett – szögezte le beszédében Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának felmérése szerint a kreatívipar részesedése hazánk bruttó nemzeti össztermékéből 5-7 százalék közé esik. A mostani változás is egyértelműen jelzi, hogy a magyar kormány számára egyre fontosabb a kreatívipar támogatása.
Navracsics Tibor
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
A Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ számára a központi költségvetésből hatszázmillió forintot különítettek el. Böszörményi-Nagy Gergely stratégiai igazgató lapunknak elmondta, hogy ez az összeg még nőhet is, mivel jelenleg is tárgyalásokat folytatnak nagyobb összegű támogatásokról más kormányzati szervezetekkel. Az intézmény szakmai stratégiáját az Európai Unió 2014–2020 közötti ciklusához igazították. Az unió történetében először a források hatvan százalékát gazdaságfejlesztésre kell fordítani. Ennek lehetséges kreatívipari vonatkozásairól a Nemzetgazdasági Minisztériummal folyamatosan egyeztetnek a Terminál vezetői. – Európai szinten is egyre fontosabbá válik, hogy az önellátásra alkalmas kreatív munkaerő a kontinensen kezdjen vállalkozásba, hozzájáruljon a gazdasági teljesítményhez, csökkentse a munkanélküliséget és kevésbé legyen kiszolgáltatva a nagy szociális ellátórendszereknek. Az Európai Parlament a múlt héten nagy többséggel fogadta el azt a programcsomagot, amely önállóan foglalkozik a kreatívipar ösztönzésével. Amit a Design Terminál megújításával a magyar kormány képvisel, európai összevetésben is irányadó lehet – nyilatkozta a Kultúrgrundnak Böszörményi-Nagy Gergely.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!