Magyar darab került színpadra Beverly Hillsben

Színpadra állították László Miklós 1936-ban írt Illatszertár című vígjátékát Beverly Hillsben.

KG
2013. 11. 28. 9:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 1938-ban Amerikába költöző magyar szerző darabja, amely három hollywoodi filmet és egy Brodaway-musicalt ihletett meg, eredeti formájában kerül az amerikai közönség elé. Az érzelmes történetet először 2009-ben mutatták be az Egyesült Államokban, miután a szerző unokaöccse, E. P. Dowdall közzétette az új, angol nyelvű adaptációt.

Dowdall, aki Connecticutban informatikai tanácsadóként dolgozik, nem tud magyarul, a szövegkönyv alapjául a nagybátyja és a nagynénje által elkészített szó szerinti angol fordítás szolgált, amely azonban nem adta vissza a mű eredeti hangulatát a tengerentúli közönség számára is felfogható módon. A László Miklós irodalmi hagyatékát kezelő unokaöccse ezért élő amerikai angolba ültette át a darabot, itt-ott csavart egyet a történeten, de alapvetően hű maradt az eredeti cselekményhez.

„Ez tartalmasabb történet, mint ami a filmekben látható – nyilatkozott a lapnak Mark Brokaw, a darab rendezője. – Meglepődtem a jellemformálás és a cselekmény szálainak sokszínűségén. Ez nagyon okosan megszerkesztett darab.”

Az Illatszertár első filmváltozata 1940-ben készült, The Shop Around the Corner címmel, James Stewart és Margaret Sullavan főszereplésével. A második változat, az 1949-ben In the Good Old Summertime címmel filmre vitt musical sztárja Judy Garland volt, míg az 1998-as A szerelem hálójában (You’ve Got Mail) főszerepeit Tom Hanks és Meg Ryan alakította. A Jerry Bock, Sheldon Harnick és Joe Masteroff által adaptált She Loves Me című, többször felújított musicalt először 1963-ban mutatták be New Yorkban.

László Miklós nem gazdagodott meg a jogokból, mert lemondott a megfilmesítés jogairól. A szerző, aki az MGM filmstúdió szerződéses munkatársa is volt, és felvette az amerikai állampolgárságot, 1973-ban hunyt el New Yorkban.

A karácsonyi hangulattal is átitatott szerelmi történetet december 22-éig tekintheti meg a Los Angeles-i közönség a Wallis Annenberg Központban, amelyet Páli Zoltán és Fekete Judit SPF Architects elnevezésű Los Angeles-i építészirodája tervezett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.