2008-ban, a reneszánsz év idején az a megtiszteltetés érte a Történeti Múzeumot, hogy kiállítást rendezhetett Mátyás királyról „Hunyadi Mátyás, a király. Hagyomány és megújulás a királyi udvarban 1458–1490” címmel – mesélt az előzményekről Farbaky Péter. – Ennek nyomán érkezett a meghívás a Firenzei Múzeumok főfelügyelőjétől. A Mátyás és Firenze című tárlat különlegessége, hogy közös munka gyümölcse; nem egy kész gyűjteménnyel mentünk ki Olaszországba, hanem hosszú évek együttműködése révén, közösen állítottuk össze a kiállítás anyagát, fejtette ki a főigazgató-helyettes.
– Mi kezdetben igyekeztünk egész Itáliára fókuszálni, ám az olasz fél később Firenzére szűkítette a történeti bemutató kereteit. De ez sem okozott problémát, hiszen a Mediciek irányította város és Mátyás kapcsolata kellően intenzív és sokrétű volt ahhoz, hogy egy hatalmas kiállítási anyagot állíthassunk össze. Néhány személyes találkozót leszámítva a kurátorok – Lia Brunori, Pócs Dániel, Magnolia Scudieri és jómagam, illetve munkatársaink: Spekner Enikő és Végh András – egymás közt e-mailen egyeztettek. Így állt össze a több éves procedúra végére az európai és tengerentúli gyűjteményekből származó, 92 műtárgyat bemutató kiállítás, amely a 2013-as firenzei „Un anno ad arte” kiállítás-sorozat egyik legkiemelkedőbb eseménye lett.
– A tárlat számos gyönyörű műtárgya közül kiemelkedik Mátyás trónkárpitja, a Magyar Nemzeti Múzeum féltett kincse, amelyet Firenzében, a 15. században szőttek, s amelynek a restaurálása a kiállítás révén, az NKA miniszteri kerete támogatásával fejeződött be. De az úgynevezett Corvin-szerviz két pompás nagyméretű majolikatálja, a londoni Victoria and Albert, valamint a New York-i Metropolitan Múzeum gyűjteményéből szintén kivételes érték, akárcsak Francesco Laurana alkotása, a fiatal Beatrix mellszobra, amely szintén New York-ból, a The Frick Collectionből érkezett. De látható a kiállításon Jan van Eyck SzentJeromos dolgozószobájában című festménye, valamint Andrea del Verrochio Nagy Sándor-domborműve is – mutatta be a kiállítás legjelentősebb darabjait Farbaky Péter. Rendkívül színvonalas és változatos műtárgyegyüttes állt össze: a kőtöredéktől a kódexekig, a fegyverektől a majolikán át a festményekig és szobrokig. Magyarországról hét közgyűjteményből 26 műtárgy érkezett Firenzébe az NKA támogatásának köszönhetően.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!