Látszólag azonban mellészegődik a szerencse. Szárnyai alá veszi Ong, a nagyhangú és tapasztalt kolléga, akire a többiek is amolyan vezérbikaként néznek fel. Ongnak látszólag mindene megvan, amiről Oscar egyelőre csak álmodozhat. Szép lakás, jól tartott feleség, mi több, még egy szerető is folyton szóba kerül. Ong ráadásul önzetlen barátnak tűnik: az állítólag a szerelmi légyottok céljára fenntartott dugilakását felajánlja a hajléktalanná vált Ramirez családnak. Ha itt jönne a vége felirat, akkor persze a film nem lenne több, mint rózsaszín tanmese, ám szerencsénkre – és Oscar bánatára – hamarosan kiderül: nem mindenki az, akinek látszik, és ez hatványozottan érvényes az atyáskodó Ongra.
Az események ezt követően komolyan felpörögnek, és a rendező nem engedi a nézőt egy percre sem megpihenni. Az akcióban és fordulatokban bővelkedő végkifejlet – aminek részleteit nem lenne udvarias dolog elmesélni – mesterien épül fel, és amikor már azt hinnénk, végpontjára jutott a történet, még bekövetkezik egy komoly csavar. Ha ehhez hozzávesszük, milyen hiteles alakítást nyújtanak a Fülöp-szigeteki szereplők, a kifogástalan fényképezést, a jó ritmusérzékkel adagolt izgalmat és nem mellesleg a lélektanilag is hitelesen építkező történet többrétűségét, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy az angolok idén ezt a filmet nevezték be az Oscar-versenybe.
(Metro Manila. Színes, feliratos, angol–Fülöp-szigeteki akciófilm, 115 perc, 2013. Rendező: Sean Ellis. Forgalmazó: Vertigo Média)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!