„Egészen kicsi voltam, alig nyolcéves, amikor elkísértem édesapámat mexikói turnéjára – mesélte Natalie Cole a a koncert előtti sajtóbeszélgetésen. – Ma is emlékszem Mexikóváros színeire, az illatokra, az ízekre. Csodálatos volt az a szeretet és rajongás, ahogy az ottani emberek édesapámat fogadták. Ezek a gyermekkori emlékek elkísértek egész életemen át. Sokáig úgy éreztem, sosem leszek olyan nagy művész, mint ő. Amikor mégis az előadói pályára léptem, évekig egyetlen dalt sem énekeltem el, amit tőle ismert meg a világ. Fel kellett nőnöm ahhoz, hogy végre ne féljek attól, ha hozzá hasonlítanak. Apám rendkívüli tehetség volt, de azért én sem vagyok rossz” – mondta nevetve a világsztár.
Natalie Cole gyakori előadói stílusváltásai kapcsán elmondta, hogy számára nagyon fontos az új utak keresése: „Minden igazi művésznek, előadónak ki kell lépnie időnként a saját komfortzónájából. Kísérletezés nélkül nem ér semmit az egész. Lehet, hogy néha mellékvágányra futunk, máskor viszont csodálatos dolgokat ismerünk, élünk meg. Bár nem tudok spanyolul, most mégis ezen a nyelven énekelhetek. Ez olyan, mintha más ember bőrébe bújnék.”
Natalie Cole turnéjának első állomásai között van a magyar főváros
Fotó: Hegedűs Márta
A kísérletezés és a kudarcok Natalie Cole számára nemcsak a színpadi létet jellemezték, hiszen mint erről saját könyvében is vallott, élete egy súlyos szakaszában csaknem összeroppant a kábítószer miatt. Fizikailag maradandó károkat okozott szervezetében a felelőtlen életmód, néhány évvel ezelőtt súlyos májproblémákkal kezelték, ám lelkileg teljesen újjászületett. „Mindig pozitív, optimista ember voltam, de a betegségem óta sokkal jobban értem a dolgokat, az embereket és saját magamat is” – vallott őszintén harcairól.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!