Pénteken este hat órakor indul a II. Újszövetség Maraton, amelynek ötletgazdája a színház igazgatója, Szikora János. „A színház értékközvetítő intézmény, így a világ egyik legnagyobb kincsének, a Bibliának a közvetítése a színház feladata is” – vélekedik az igazgató.
Tavaly 140 önkéntes jelentkező olvasott fel tízperces részeket az Újszövetségből, csaknem 23 órán át. Az érdeklődés a vártnál sokkal nagyobb volt, az összes hely betelt. Ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy idén nem tíz-, hanem csak ötperces részeket olvashatnak fel a jelentkezők a színpadon.
Idén is két Bibliából, a katolikusból és a protestánsból olvasnak, könyvenként váltakozva. „Az Újszövetség Maraton ismét a lelket kívánja megajándékozni, hogy az advent örömöt hozzon Székesfehérvár polgárainak” – mondta Spányi Antal megyés püspök, aki tavaly is megnyitotta felolvasásával a maratont, Cser-Palkovics András polgármester társaságában. A városvezető úgy véli: a karácsonyi készülődés gyakran előbb látszik meg a külsőségekben, ezért a maraton egy adósság törlesztése.
A színház honlapján bárki figyelemmel kísérheti, mely időpontok szabadok még, illetve hogy mikor kik a felolvasók, de a felolvasásra kizárólag személyesen, a színház előcsarnokában lehet regisztrálni. A jelentkezők kiválaszthatják a felolvasás időpontját és azt a szövegrészletet, amit olvasni szeretnének. A tervek szerint vasárnap délután két órakor fejeződik be a maraton. A Vörösmarty Színház ajtaja végig nyitva áll az érdeklődők előtt, bárki belehallgathat a felolvasásba, amelyre a tavalyihoz hasonlóan idén sem maradt már sok szabad felolvasói hely.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!