Cornelius Gurlittnál 2012 februárjában tartottak házkutatást, melynek során 121 bekeretezett és 1285 keret nélküli képre bukkantak. Eddig ismeretlen mesterművek is előkerültek, köztük egy Marc Chagall-festmény és egy Max Liebermann-kép. Az egyedül élő 80 éves férfi a Der Spiegel német hírmagazinnak azt mondta: apja, Hildebrandt Gurlitt jogszerűen jutott hozzá valamennyi alkotáshoz, ezért semmi oka arra, hogy megváljon az egymilliárd euró értékűre becsült gyűjtemény bármely darabjától. Szerinte hamis beállításban, hazug megvilágításban mutatják be a képek ügyét, és érthetetlen a médiafelhajtás, ami körülötte folyik.
„Mit akarnak ezek az emberek tőlem? Nem vagyok én Boris Becker” – mondta.
Hangsúlyozta, hogy megküldte az augsburgi ügyészségnek az ártatlanságát bizonyító és a gyűjtemény jogi helyzetét tisztázó dokumentumokat, és reméli, hogy hamarosan visszakapja a műalkotásokat. Azt mondta, sok nehéz búcsún van már túl, hiszen az apja autóbalesetben, a testvére pedig rákban halt meg, és elvesztette az anyját is, de a legnehezebb az volt, amikor elszakították szeretett képeitől.
Cornelius apja, Hildebrand Gurlitt a nácik megbízásából egyebek mellett klasszikus modern festmények – az elfajzottnak bélyegzett művészet alkotásai – külföldi értékesítésével foglalkozott. A propagandaminisztériumban összegyűjtött műveket árulta devizáért. Sok képet saját magának vásárolt meg a Joseph Goebbels vezette minisztériumtól. 1940-ben például 4 ezer svájci frankot fizetett 200 képért. A darabonként csupán 20 frankért megszerzett képek között volt festmény Pablo Picassótól és Chagalltól is.
A német hatóságok először idén november elején közöltek részleteket az ügyről, miután a műkincsfogás története kiszivárgott a Focus hírmagazinhoz. Az ügy titkos kezelését számos szervezet, köztük a Zsidó Világkongresszus (WJC) is bírálta. A kormány a nemzetközi bírálatok hatására úgy döntött, hogy bevonja a nyilvánosságot a képek származásnak megállapítását célzó munkába.
Max Liebermann: Lovasok a parton (1901)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!