50 éve halt meg Tristan Tzara, a dadaizmus atyja

1963. december 25-én hunyt el Párizsban Tristan Tzara román származású francia költő.

A romániai Moinestiben született 1896. április 16-án Samuel Rosenstock néven. Tanulmányait egy bukaresti francia magániskolában, majd egy gimnáziumban végezte, tizenhat évesen alapította a Simbolul című folyóiratot, ahol első versei is megjelentek S. Samyro álnéven. 1914-ben a bukaresti egyetem matematika és filozófia szakára iratkozott be, a következő évben részt vett a Chemarea című lap megalapításában, amelyben több verse is megjelent Tristan álnév alatt. Korai, még román nyelven írt versei Baudelaire hatását mutatják, de már fellelhetők benne későbbi költői lázadásának elemei is. 1915-ben a katonai szolgálat elől Svájcba menekült, a zürichi egyetem bölcsészkarán folytatta tanulmányait. Hamarosan a Cabaret Voltaire elnevezésű modern művészeti csoportosulás tagja lett, estjeiken saját verseit szavalta. 1915-ben vette fel a Tristan Tzara nevet, amely románul azt jelenti: „szomorú az országban”.

A dadaista mozgalom bölcsője Zürich volt, atyja pedig Tzara, aki 1916 februárjában az egyik kávéházban a Larousse szótár találomra felütött lapján rátalált a dada szóra és úgy vélte: ez a kifejezés pontosan megfelel az általa és néhány művésztársa – köztük Hans Arp, Francis Picabia – által képviselt új irányzatnak. A mozgalom elméleti alapjait Tzara fogalmazta meg 1916-ban, Antipyrine úr első mennyei kalandja című művében. A dada, amely franciául lovacskát, vesszőparipát jelent, a művészi konvenciók lerombolásának mítoszát, a logika és a nyelv szabályainak felrúgását, az értelmetlenség piedesztálra állítását hirdette meg. Előadásaiban, műalkotásaiban is a meghökkentés volt a cél, ezt szolgálta a lármazene, a mozgóvers, a zárt színpadi térben játszódó abszurd színházi játék.

1920-ban jelent meg az Antipyrine úr második mennyei kalandja, majd egy évvel később a Gáz-szív című Tzara-színmű, amely a dadaizmus minden jellemzőjét magán viselte. A botrányos és teljességgel szokatlan költői estek mellett Tzara kiváló képzőművészeti előadásokat is tartott többek között a kubizmusról, az expresszionizmusról, az afrikai művészetről.

1920-ban Párizsba költözött (a francia állampolgárságot 1947-ben kapta meg), ahol még zajosabb dada-esteket rendezett. Itt jelent meg a Hét dada kiáltvány című munkája is, amelyben rendszerbe próbálta foglalni a mozgalom lényegét. Korábbi barátai, köztük André Breton és a Littérature című lap körül tömörülő csoport azonban megtámadta, azzal vádolták, hogy manifesztumai csak a népszerűség hajhászására szolgálnak. Breton és társai ekkor létrehozták a szürrealista mozgalmat, amelyhez nem sokkal később Tzara is csatlakozott. A húszas évek első felében írt művei, a Madarainkról és az Ahol a farkasok isznak című verseskötetei már az új mozgalom jegyében születtek.

1925-ben feleségül vette Greta Knutsen svéd költőnőt, a Montmartre-on egy meghökkentően modern villát építtettek, ahol művészeti, irodalmi szalont tartottak fenn. Tzara a dadaizmusnak végleg hátat fordítva aktívan részt vett a Fenomenológiai Tanulmányok nevű csoport és a Forradalmár Írók és Művészek Társasága munkájában, valamint a spanyol ellenállási mozgalom támogatásában. Ebben az időben született egyik legjelentősebbnek tartott versciklusa, a 19 fejezetre tagolódó A hozzávetőleges ember, amelynek minden egyes darabja Tzara önvizsgálatának egy-egy szakaszát jeleníti meg. Művészete ekkor már jócskán eltávolodott a dadától, a polgárpukkasztó játék helyét a lírai meditáció vette át, a korábbi spontaneitás, a szabad asszociációk helyett a tudatos szerkesztettség fedezhető fel művein.

A második világháború idején Dél-Franciaországban élt, részt vett az ellenállási mozgalomban, lapokat, folyóiratokat szerkesztett. A háború után Közép- és Kelet-Európában utazgatott, Magyarországon is járt, az 1956-os forradalom előtt nem sokkal ismét hazánkba látogatott. Élete utolsó éveiben a Villon és Rabelais műveiben fellelhető anagrammák kutatásával foglalkozott, ám tanulmányai csak jóval halála után, 1991-ben, életműsorozatának hatodik kötetében jelentek meg Villon titka címmel.

Párizsban hunyt el 1963. december 25-én. Nevét viseli a Tristan Tzara fordítói díj, amelyet a francia és a Magyar Írószövetség alapított. Tzara emlékére bélyeget adott ki a román posta, 1996-ban szülővárosában felavatták a dadaizmus emlékművét, Ingo Glass német szobrászművész alkotását.