Őri László, a Pécsi Értéktár Bizottság elnöke elmondta, a testület múlt heti döntésével „a hungarikumok előszobájába” került a Zsolnay porcelán és kerámia. Reményei szerint a Hungarikum Bizottság jövő év elején esedékes következő ülésén be fogja emelni a Zsolnay porcelánt a hungarikumok közé is. Hozzátette: bíznak benne, hogy a jövőben számos további pécsi értékből válhat hungarikum.
Az elnök beszámolt arról is, hogy a nyár óta működő Pécsi Értéktár Bizottság a települési értéktárba vette fel a szintén Magyar Értéktárba javasolt Zsolnay Kulturális Negyed épített örökségét.
Emellett a Pécsi Értéktárba került a Pécsi Gyermekotthonban alkalmazott, népszokásokra épülő pedagógiai modell, valamint a Mecsek Táncegyüttes, a Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház gyermektáncmozgalma, Pécsi Géza Kulcs a muzsikához elnevezésű, a művészetekre, kiemelten zenére alapozott nevelési metódusa, a bánáti bazsarózsa, a Nyugat-Mecsek karsztjelenségei, a mecseki zergevirág, továbbá a Jakab-hegy és a pálos kolostor.
Őri László elmondta, hogy munkájuk során folyamatosan várják a pécsiek és a civil szervezetek javaslatait, hogy mely értékek kerüljenek a települési értéktárba.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!