Argentin dalok José Curától

A negyedik tenorként is méltatott José Cura jótékonysági koncertet adott Budapesten. Emlékezetes este volt.

José Cura holnap, december 5-én ünnepli 51. születésnapját. Ez persze csak mellékes szál, de nem elhanyagolható, hiszen az ünnepnap ellenére ideutazott Magyarországra, hogy segítse a Salva Vita Alapítvány munkáját, és felhívja a figyelmet a fogyatékosok munkába állásának, önállósodásának problémáira a fogyatékkal élők világnapján. Ráadásul nem szokványos operagálával érkezett tegnap, december 3-án a Művészetek Palotájába, hanem egy csendes, kedves és intim kamaraműsorral, ráadásul argentin dalokkal. Elhozta egyik szerzeményének részletét is, és bár maga úgy fogalmazott, hogy öreg korára talán eljut arra a felismerésre, hogy senki sem kíváncsi a műveire, ebben biztosan tévedett.

Talán azért is kezdeném mindjárt ezzel a dallal, ami egy Pablo Neruda-vers megzenésítése, mert szokatlanul erős hatású mű volt ez a melankolikus, keserédes, argentin folklóron alapuló, az elmúlásról szóló ihletett, költői hangvételű szövegekre komponált dalest végén. A Pensé morir hét dalból álló ciklus, ez a dalciklus pedig egy dráma része, amelyben a negyven éve elhunyt chilei költő és felesége, Matilde beszélgetnek. A történet Matilde emlékeiben játszódik, Neruda pedig versekkel válaszol kérdéseire. Érdekes lenne az egész ciklust megismerni, hiszen a Pensé morir rendkívül drámai, egészen operaszerű megoldásai szemmel láthatóan az egész közönségre nagy hatást tettek.

Nagy kaliberű zeneszerző lehetne José Cura, ha több időt tudna szánni a komponálásra. Persze, előnyére válik, hogy egyszerre énekes, karmester és zeneszerző, nem kategorizál, számára egy népdal éppen olyan fontos, mint egy nagyária, és gyakran ad ráadást operaesten is argentin népdalokból. Érdekes volt azt is látni, amikor a Kreol misét vezényelte, hogyan egyesíti egy személyben a karmestert és a szólistát.

Visszatérve a műsor első felére, ahol az argentin zongorakíséretes dalok szóltak: ezt a kamarazenei arcát eddig nem ismertem José Curának. Talán egyszerűbbnek tűnhet egy ilyen kis dalocska eléneklése, amelyben nincs nagy technikai akadály, mint mondjuk címszerepben színpadra állni egy komoly és hosszú operában, azonban egyáltalán nem könnyű, sőt sokkal nehezebb egy pár perces dalban átadni a mondanivalót színpadi kellékek és hosszú kifutás híján. José Curának azonban mindez olyannyira könnyen megy, hogy szinte tolmács nélkül is értjük a mondanivalót, bár hozzá kell tennem, hogy a versek magyar felolvasása tényleg sokat tett a dalok megértéséhez.

Olyannyira misztikus világ rajzolódott ki az argentin versekből, hogy az ember kedvet kapott az alaposabb megismerésükhöz. Hozzá kell tegyük, hogy Bizják Dóra zongoraművész nagyszerű kamarapartnernek bizonyult, a műsorválasztás pedig José Cura rendkívüli műveltségéről és tudatosságáról árulkodik.A második részben a Kreol mise és a karácsonyi dalokat tartalmazó Navidad Nuestra szólt. Mindkettő a néhány éve elhunyt Ariel Ramírez szerzeménye, és mindkettő különlegessége, hogy szólóra és kórusra írt kíséretét eredeti argentin népzenei banda látja el. A Los Calchakis tagjai már 45 éve zenélnek együtt, legidősebb tagjuk 83 éves, és minden porcikájukban él és mozog a muzsika. Különleges hangszerekkel érkeztek: a charango egy kisgitár, amelynek testét egy teknősszerű állatból is készítik; a kena egy indián furulya; a sziku az ismert pánsíp, a bombo leguero pedig egy dob, amelyből a leguero szó hét kilométert jelent, ekkora távolságig tudtak ugyanis egykor ezzel a hangszerrel jelezni egymásnak az indiánok.

Poncsóban állt ki maga José Cura is, és igyekezett táncra perdíteni a Budapesti Monteverdi Kórust, azonban ők annyira mégsem vették át ezt a latinos életérzést, és ez sajnos kissé visszafogta a koncert második részét. Biztos vagyok benne, hogy más országokban a közönség is állva táncolt volna, nálunk mindenki illedelmesen ült a helyén – erről a különbségről egyébként már több zenész is beszámolt.

A Navidad Nuestra ennek ellenére szép és az első részhez illő méltó befejezés volt, amely az adventi időszakban a kellő karácsonyi hangulatot is megteremtette.

(Fotó: Hegedűs Márta/Magyar Nemzet)