Olyannyira misztikus világ rajzolódott ki az argentin versekből, hogy az ember kedvet kapott az alaposabb megismerésükhöz. Hozzá kell tegyük, hogy Bizják Dóra zongoraművész nagyszerű kamarapartnernek bizonyult, a műsorválasztás pedig José Cura rendkívüli műveltségéről és tudatosságáról árulkodik.A második részben a Kreol mise és a karácsonyi dalokat tartalmazó Navidad Nuestra szólt. Mindkettő a néhány éve elhunyt Ariel Ramírez szerzeménye, és mindkettő különlegessége, hogy szólóra és kórusra írt kíséretét eredeti argentin népzenei banda látja el. A Los Calchakis tagjai már 45 éve zenélnek együtt, legidősebb tagjuk 83 éves, és minden porcikájukban él és mozog a muzsika. Különleges hangszerekkel érkeztek: a charango egy kisgitár, amelynek testét egy teknősszerű állatból is készítik; a kena egy indián furulya; a sziku az ismert pánsíp, a bombo leguero pedig egy dob, amelyből a leguero szó hét kilométert jelent, ekkora távolságig tudtak ugyanis egykor ezzel a hangszerrel jelezni egymásnak az indiánok.
Poncsóban állt ki maga José Cura is, és igyekezett táncra perdíteni a Budapesti Monteverdi Kórust, azonban ők annyira mégsem vették át ezt a latinos életérzést, és ez sajnos kissé visszafogta a koncert második részét. Biztos vagyok benne, hogy más országokban a közönség is állva táncolt volna, nálunk mindenki illedelmesen ült a helyén – erről a különbségről egyébként már több zenész is beszámolt.
A Navidad Nuestra ennek ellenére szép és az első részhez illő méltó befejezés volt, amely az adventi időszakban a kellő karácsonyi hangulatot is megteremtette.
(Fotó: Hegedűs Márta/Magyar Nemzet)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!