Bánffy Miklós csak a nagy ügyekhez kötődött (x)

Szinetár Miklós nemcsak a regényeit tartja remekműnek, igazgatóelődként is példát jelentett neki Bánffy.

– 2001-ben készített filmet Bánffy Miklósról, amikor a mostani Bánffy-reneszánsznak – új kiadások, német fordítás – még nyoma sem volt. Ön mikor találkozott először a nevével?
– Nagyon örülök, hogy erőre kapott Bánffy kultusza. Talán a filmem is játszott ebben valami kevés szerepet. Az operaház igazgatójaként kerestek meg annak idején, hogy egyik elődömről, gróf Bánffy Miklósról szeretnének emlékkiállítást rendezni. Róla addig annyit tudtam, hogy létezett. Amikor a kiállítás anyagával megismerkedtem, megdöbbentem, és rögtön elkezdtem kutatni utána. Csodálatos, egyedülálló élete és életműve volt, amely számomra felháborító módon mégsem kapta meg azt a nyilvánosságot és megbecsülést, amit megérdemelne. Sem mint író, sem mint politikus.

Pedig külügyminiszterként oroszlánrésze volt abban, hogy Sopron visszakerüljön Magyarországhoz. Egyedüliként tárgyalt a románokkal arról, hogy lehetne közösen kiugrani a háborúból, és elintézte Horthynál, hogy Kolozsvár nyílt város legyen – így úszta meg a város egyetlen puskalövés nélkül a második világháborút. Nem kapott elismerést, mint operaigazgató, sem azért, mert a Szegedi Szabadtéri Játékok ötletgazdája és alapítója volt, sem pedig az írásaiért. És végül a grafikáiért sem. Karikaturistaként is nagy tehetség volt, a genfi békekonferencián részt vevő politikusokról olyan karikatúra-sorozatot készített, amely a mai napig egyedülálló. Az erdélyi irodalmat ő juttatta helyzetbe. Sokarcú, zseniális ember volt.

Ma, amikor harmadosztályú írókat sztárolnak, megérdemelné végre, hogy a helyére kerüljön magyar Pantheonban. Nagyon szeretem benne, hogy soha nem tartozott semmilyen szekértáborba, nyájba. Ilyesmibe nem lehetett belerángatni. Mindig megőrizte az egyéniségét. Csak az országhoz, Erdélyhez, a művészethez kötődött. A nagy ügyekhez. Propagandája viszont csak a szekértáboroknak van.

– Sokféle módon meg lehetett volna közelíteni Bánffy figuráját. Miért ezt a formát választotta?
– 2001-ben éppen olyan pillanat volt, amikor lehetett filmet csinálni, és én a féldokumentumfilmet tartottam a célra legalkalmasabbnak. Fontos volt, hogy megtaláltam Bánffy Miklós szerepére Huszti Lászlót. Ideális volt Bánffy ironikus személyiségének megjelenítésére. Ez az irónia fontos része Bánffy figurájának.

– Rendezőként az ön számára Bánffy színházi munkája különösen érdekes lehet. Milyen következtetéseket vont le belőle?
– A regényei épp úgy meghatározóak számomra, mint a színházi munkája. Merem állítani, hogy az Erdélyi történet tolsztoji szintű remekmű. Ha egyszer volna Magyarországon igazán nagy pénz, óriási filmet lehetne belőle csinálni.
Színházi téren igazgatóként lehetett igazi példaképem. Csődben vette át az Operaházat, és amikor elment, virágzott az opera. Nagyszerűen tudott bánni az énekesekkel, a személyzettel, és különös érzéke volt a művészethez. Bartók nélküle nem jutott volna színpadra. A fából faragott királyfit az Operaház akkori hét magyar karmesteréből egy sem vállalta el. Bánffy hozott Olaszországból karmestert, majd zsebből fizetett a zenészeknek, hogy hajlandóak legyenek eljátszani ezt a „szemetet”. Utána ő állította színpadra a Kékszakállút is. És mellesleg ő készítette a jelmezterveket A fából faragott királyfihoz. Ezek a tervek máig megvannak, a mai napig érvényesek.

– Kevés olyan irodalmi-történelmi figurát ismerünk, aki annyi mindenben lett volna kiváló, mint Bánffy Miklós. Ön szerint mi a titka egy ilyen reneszánsz személyiségnek?
– Nyilván született adottságok kérdése ez, de volt Bánffy Miklósban alkalmazkodókészség, és még valami, ami a filmemben is szerepel: amikor a románokkal tárgyal a kiugrásról, Iuliu Maniu azt kérdezi tőle: hogyan lehet, hogy itt már mindenki besározódott valamilyen módon, csak maga nem? Bánffy azt felelte neki: „talán azért, mert soha nem voltam rászorulva”.  Ha valaki ilyen gazdag, és ezt úgy használja fel, hogy nem engedi magát megvesztegetni, besározni, hanem tiszta marad és önálló, és a képességeit kamatoztatja, az nagyon nagy dolog. A közéleti, művészetszervezési sikerekben hallatlan sármja, tisztessége, tartása játszotta a döntő szerepet. Volt érzéke ahhoz, hogy mi az érték, hogy mi az, amit támogatni kell.