Eddig ismeretlen Cipő-dal az új albumon

Egy eddig ismeretlen Cipő-dal is hallható a társszerző, Tóth Zoltán most megjelent albumán.

– Volt-e szükséged zeneileg pihenésre a történtek után, vagy azonnal zenébe fúrtad magad?
– Majdnem azonnal elkezdtem dolgozni, szinte vakon. Egyedül voltam, zenekar sehol, elkezdtem csinálni, amit mindig is – hosszú, magányos időtöltés a stúdióban.

– Aztán jöttek a zenészek. Kik ők?
– Veér Bertalan (zongora, hegedű, vokál), Perger István „Guszty” (ütősök), Győry Balázs (basszgitár), Pesti Viki (akusztikus gitár, vokál) és a zenekarvezető Loch Lívia (shakerök, vokál). Ők a Köztársaság Park zenekar. Összeállt a végleges anyag, most már vállalunk teljes hosszúságú koncerteket is akár.

– A végleges anyag ma már album. Van-e olyan nóta, amellyel kifejezetten Cipőnek vagy a Republicnak, annak a korszaknak állítasz emléket, mintegy lezárva azt az érát?
– Az anyag szimbolikusan végigkíséri az elmúlt időszakot, hangulatait. Az igazán múltlezáró dal az Akkor kéne lóra szállni című szerzemény, de a cd folyamatos visszautalásokat tartalmaz, ez természetes. Az utolsó dal kettőnk közös munkája, amelynek kezdetei már több mint három évvel ezelőttre nyúlnak. A Felfedezni várost egy felsőoktatási intézmény felkérésére készült eredetileg, de úgy hozta a sors, hogy fiókban maradt. Így kerülhetett rá e kései lemezre. Próbáltam titokban tartani, amíg lehetett, hogy mintegy otthoni kibontás utáni meglepetés legyen a legelső lemezvásárlók számára.

A lemez októberi megjelenésekor beszélt erről Tóth Zoltán.

Tóth Zoltán exkluziv szerzői estem 2013 12.17. 21:00 Gozsdu Manó Klub, Budapest.

– A dalok szövegei eléggé filozofikusra sikerültek. Mit gondolsz, ennek vagy a leegyszerűsített szövegeknek van kedvezőbb fogadtatásuk ma?
– Lehet az egyszerű egyben magasrendű, sőt Hogy milyenek a szövegeim, azt az első „arra járó” pontosabban meg tudja talán ítélni, mint saját magam, de ha valamiféle önjellemzést kellene adnom: én amolyan „értelmi képek” sorozataként fogom fel őket. Pontosan ugyanarról a nyelvről van szó, mint amelyen az álmok beszélnek. Ez nem szürrealizmus, hanem – reményeim szerint – realizmus, a szó legszorosabb értelmében.

– Ha már realizmus: mi indít ma egy zenészt, hogy hosszú munkaórákat és sok pénzt fektessen egy korong elkészítésébe, amelyet aztán 500-1000 példányban, ha elvisznek?
– Ennél azért remélhetőleg több elfogy majd a Húsvéti hó című albumból. A cd-megjelenés még mindig szimbolikus esemény, és már önmagában indok a munkára. A megjelent 12 új dal egyben a jelen-jövő időt is jelenti az életemben, ez az az anyag, amelyet koncerteken már játszani is tudok, így már nem kell teljesen benne maradnom a múltban.

– A zenei anyag világában kétségkívül hordoz republicos jegyeket, például az „önvokál” vagy a basszusgitár ritmusa a legtöbb helyen. A gitár viszont gazdagabb, és alapvetően jóval instrumentálisabbnak hat az album, mint a korábbiak. Miben régi és miben új a világ, mennyire volt szándékos a gyökerekből való táplálkozás, mennyire akartál elszakadni a régitől?
– Az, hogy némileg instrumentálisabbnak érezhető az anyag, talán azáltal áll elő, hogy nálam a forma rendkívül fontos. Ez jelent melódiát, hangszerelést, de egyben a szövegek képi világát is. Kényszeresen ragaszkodom a szépséghez – mindenek felett. Ha mindezek mellett az értelem is átjön, amit szeretne az ember kifejezni, az maga a győzelem.

– És a gyökerek?
– Az alapvető régi gyökerektől elszakadni természetesen lehetetlen, de sikerült néhány bátrabb új irányt venni a megszólalást tekintve. Szeretek kísérletezni, és ha néhány új elem életképesnek bizonyul, azokat a jövőben már beépítem következetesen mint stíluselemet.

– Műfajilag eléggé sokszínű az anyag, ez mintha útkeresésre utalna. Van Tóth Zoltánra kereslet?
– Mivel azonos anyagból állunk, ezért meg kell hogy legyen az emberekben a húr, amely rezonál e rezgésekre. Ha nem így van, akkor mindezek valótlanak és hamisak. Remélem, eljutnak majd a dalok addig a közelségig, hogy megérintse őket.