Igaz történetek valódi gyerekekről – áll a könyv alcímében, és gyorsan hozzá is tehetjük, nemcsak valódi gyerekekről, de valódi gyerekeknek szól a kötet. A Halász Csilla által szerkesztett mesekönyv legnagyobb erénye, hogy olyan közel marad a gyermekekhez, amennyire ez csak lehetséges. A történetek bárkivel megeshetnek, sőt, biztos, hogy mindenkivel meg is estek már: na, jó talán medvével mégsem futottunk össze mindannyian, mint Áron, az egyik mese főhőse. De ezek a történetek nekünk és rólunk szólnak: nagyok és kicsik egyaránt magukra ismerhetnek bennük, és talán ez a legfontosabb.
A mindentudó, felnőtt mesélő sosem kerekedik felül az apró főszereplőn. Annak ellenére, hogy minden egyes mese tanulságra fut ki – ne játssz a tűzzel, ne ugrálj figyelmetlenül, mindig fogadj szót, figyelj a másikra, ne félj a többiektől –, a szöveg nem válik kioktatóvá, nem dorgál, inkább szeretettel ölel. Okoskodás helyett a gyermeki nézőpont sajátosságaira koncentrál. A félelmetes szörnyre, amely a metró alatt lakik, a hatalmas pókra a bokor ágai között, a varázserejű sapkára, a papírsárkányra, vagyis arra a mágikus világra, amelyben a felnőtt lét logikája a legritkább esetben érvényesül. A mese végére ugyan a főhősök mindig egy kicsivel érettebbé válnak, de ez nem jelenti azt, hogy elvesztik szeretetteljes naivitásukat. És ez az a sajátossága a könyvnek, ami miatt még a felnőtteknek is érdemes komolyan elmélyedniük a mesékben. Ők is sokat tanulhatnak a történetekből: néha fontosabb az összekacsintás, mint a szigor, és hogy a metró alagútban valóban csizmaevő szörnyek élnek.
Egy több szerzős válogatás esetén ritka a végig egyenletesen magas színvonal, de A titokzatos csizmaevő szörny ebben is remekül teljesít. Vannak persze kiemelkedő mesék benne, amelyek olvasása közben egészen összeszorul a szívünk, de ha az esti mesélésre kerül a sor, nem kell válogatni, ide-oda lapozgatni, bármelyik történetnél ütjük is fel a könyvet, a siker garantált.
Csillag István illusztrációi jelentik a habot a tortán. A rajzok remekül megragadják a mesék hangulatát: a gyermekek útjába kerülő félelmetes ellenségek ijesztők, ám alaposan szemügyre véve kiderül, mókásak is egyszerre. Ha megbarátkozunk velük, elmúlik a veszély. A figurák a kurrens rajzfilmek alakjait is felidézik, azok vadsága, erőszakossága nélkül. Akárcsak a mesék, amelyek a pörgés, a súlytalan akció helyett a valódi érzésekre, a félelmekre, azok legyőzésére és a szeretetre koncentrálnak. Ahogy azt minden mesekönyvnek tennie kéne.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!