Emir Kusturica az I. világháborúról csinál filmet

A szerb rendező szerint nem Gavrilo Princip szarajevói merénylete robbantotta ki a világháborút.

Grund
2013. 12. 04. 19:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Belgrádi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Gavrilo Princip szerb diák, aki Szarajevóban lelőtte Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörököst és feleségét, nem vétkes a nagy háború kitörésében. „Olyan filmet fogok forgatni, amely a történelmi tényeken keresztül bemutatja az igazságot, szemben azokkal, akik meghamisítják” – fejtette ki a Blic című belgrádi lapnak a cannes-i Arany Pálmával is kitüntetett rendező.

Az első világháborúval foglalkozó, Belgrádban megszervezett nemzetközi történészbizottság, amely a szerben kívül angol és orosz szakértőkből áll, össze fog ülni a Kusturica építette észak-boszniai Andricgradban, és megvitatja a világháború kitörésének előzményeit.

Kusturica szerint filmje be fogja mutatni, hogy nem a fiatal szarajevói ügynök, Gavrilo Princip követte el a legnagyobb bűnt a gyilkossággal. Vezető történészek véleményét fogja ütköztetni a filmben és bebizonyítja, hogy a háború nem június 28-án a szarajevói gyilkossággal kezdődött, hanem 1914. július 27-én, a szerb naptár szerint Szent Vid napján, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia egyik katonája átlőtt a Száva folyón és megölt egy szerb katonát – magyarázta Kusturica.

A Višegrad mellett épített Andrićgradban jövőre a filmbemutatón kívül nemzetközi szakértői konferenciát, könyvbemutatókat szerveznek a világháború témakörében – tette hozzá Kusturica.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.