Ezek voltak 2013 legjobb lemezei

Objektívnek álcázott, velejéig igazságtalan gyűjtemény az év legfontosabb könnyűzenei lemezeiből.

Nine Inch Nails: Hesitation Marks

Bár korábban arról volt szó, nem csinálnak több lemezt, a Trent Reznor vezette Nine Inch Nails (NIN) szeptember elején váratlanul megjelentette legújabb, Hesitation Marks címre keresztelt albumát. A banda agya, a The Social Network (A közösségi háló) című David Fincher-alkotás zenéjéért Golden Globe- és Oscar-díjat besöprő Reznor vitathatatlanul az egyik legbefolyásosabb popzenész napjainkban. Az új NIN-album így még akkor is érdekes, ha sok újat nem hoz. A filmzenék sötét, nyomasztó világa nem múlt el nyom nélkül, de a NIN eddig sem a vidám, napsütéses slágereiről volt híres. 2014-ben Trent Reznorék Magyarországra jönnek, addig érdemes beszerezni a lemezt.

Pearl Jam: Lightning Bolt

Vannak veterán zenekarok, amelyek kis túlzással bármit kiadhatnak pályafutásuk hátralévő részében, a múltjuk miatt mindig helyük lesz a legnagyobbak közt. A Pearl Jam ott bábáskodott a seattle-i rockforradalom, a grunge megszületésénél, első lemezeik, a Ten, a Vs. vagy a Vitalogy a mai napig biztosítják számukra a kultikus státuszt. Ezen még az sem változtat, hogy a grunge manapság már csak egy üres fogalom. A Pearl Jam örökké az a lendületes, fogyaszthatóan sötét, okos és kritikus banda marad, ami a kilencvenes években volt. Az új lemez egy tisztességesen összerakott rockalbum, kellően dallamos, kellően zúzós, meglepetések és a korai zenei világot meghatározó újítások nélkül.

Nick Cave and The Bad Seeds: Push the Sky Away

Egy újabb régi motoros, akire a fent leírtak mindegyike ráillik. Nick Cave kihagyhatatlanul fontos zeneszerző, és a múltjából tökéletesen megélő muzsikus egy személyben. És az előzőekhez hasonlóan ő is jó albummal örvendeztette meg a közönségét. Bár a Push the Sky Away-re is inkább csak a változás és nem az újítás a jellemző, a kiszámítható Nick Cave-hangulat aranyat ér. Nem csak a fanatikus rajongók számára.

Black Sabbath: 13

Egy legenda, amelynél minden legendát feszegető célzás közhelyes. A Black Sabbathot több műfaj képviselői tekintik ősüknek, mint ahányat egy ültő helyünkben fel tudunk sorolni. Csoda, hogy még mindig élnek, és még inkább, hogy egy ilyen ütős lemezzel jelentkeztek – valószínűleg utoljára. A 13 nem csak a nosztalgia miatt figyelemre méltó. Tony Iommi még mindig nagyon érzi a riffeket, Geezer Butler – a remek hangzásnak is köszönhetően – lehengerlően tolja a basszust, Ozzy pedig még agyhalott zombiként is Ozzy marad (Bill Ward helyett a Rage Against the Machine dobosa, Brad Wilk játszik). A 13 egy modern, ízig-vérig mai album, amely azonban minden hangjával felidézi a rock- és a metálzene hőskorát.

Paul McCartney: New

Úgy tűnik, 2013 a legfrissebb zenei hatásokra nyitott dinoszauruszok éve. Az egykori Beatles-tag szólóalbumain is mindig remek arányérzékkel nyúlt a dalokhoz: popos, dallamos, érzékeny, okos, de nem túl bonyolult szerzeményei könnyedén megtalálták az utat a rajongók szívéhez. Nincs ez másként a New című korongon sem. Érdekes és sokatmondó tény, hogy a lemez hangzásáért McCartney korábbi hangmérnökeinek a fiai felelnek. A generációk változnak, Paul McCartney örök.

Queens of the Stone Age: Like Clockwork

Josh Homme majd hét évet várt az új album megjelentetésével. Az előző, Era Vulgaris című komoly eresztés volt, ám a hosszú szünet miatt az összehasonlítás csak annyiban releváns, hogy ez új lemez talán minden eddigi QOTSA-korongon túltesz. A legendás Kyussban nevelkedett Homme egyszer ráérzett egy hangzásvilágra, és azóta azt nyomja, szinte változatlanul, de ez az ő esetében nem számít hibának. A zenéje dallamos, de mégsem slágeres, sötét, de nem nyomasztó, húzós, de nem riasztóan kemény. Mindez persze számtalan albumra ráhúzható, ám az utánozhatatlan pszichedelikus, sivatagi atmoszféra csak a QOTSA-szerzemények sajátja. A Like Clockwork ha nem is mestermű, mint ahogy sokan vélik, műfajoktól függetlenül az év egyik legjobb lemeze.

Daft Punk: Random Access Memories

Zenei minőségtől, ízlésektől, és egyáltalában mindentől függetlenül, ennek az albumnak ott a helye minden poplistán. Úgy látszik, ha eleget beszélnek valamiről, az végül érdemessé válik a figyelemre. A Daft Punk egyszer talán nyomtalanul eltűnik a süllyesztőben, de ez a zene úgyis a pillanatra, a kortárs trendekre hagyatkozva értékelhető. Félreértés ne essék, a 60-as, 70-es évek zenei világát mai fülhöz igazító diszkólemez nem rossz, de az efemer csillogás még nem egyenlő a minőséggel. Majd meglátjuk.

Kanye West: Yeezus

Rendben, erről csupán egyetlen szempontból beszéljünk. Kanye West hamar híressé vált hazánkban, miután lenyúlta – művészi igénnyel újrahasznosította – az Omega Gyöngyhajú lányának dallamát. Van tehát egy ember, aki istennek képzeli magát, de legalábbis jól játsza ezt a szerepet, és egy sokak által mesterműnek titulált lemez, amin ott az Omega slágerének részlete. Akárhogy is, Kóbor Jánosék legalább egy kicsit megint a reflektorfénybe kerülhettek.

Arctic Monkeys: AM

A brit gitárpop legtöbb zenekara hamarabb üresedett ki, mint hogy klasszikussá vált volna. A kevés igazán értékes kivétel azonban különleges albumokkal rukkolt elő az elmúlt évtizedekben. Ennek az áramlatnak a legfrissebb hulláma az Arctic Monkeys. A különös hangulatú AM bájos egyszerűségben ötvözi a mai gitárpopot és elektronikát a hatvanas évek lassú, kimért blues-rockjával. Nyoma sincs a britpopra sokszor jellemző ötlettelen szenvelgésnek. Az AM nagyszerű, okosan felépített, kellően egyedi album, egy szimplán remek lemez.

Lajkó Félix: Mező

Jöjjön egy kakukktojás a végére. Lajkó Félix lemeze messze nem pop, zsenialitását azonban éppen az jelzi, hogy akár egy ilyen listán, ebben a környezetben is simán elfér. Sőt, könnyedén lenyom minden vetélytársat, ha arra kerül sor. De szerencsére semmi ilyesmire nincs szükség, a műfajok közötti átjárásnak hála összemérés helyett jobb hatásokról, inspirációról beszélni. Az első citerás Lajkó-album lendülete, kísérletezőkedve, dallamossága, kordába zárt kaotikussága minden műfajban alkotó zenészek számára értékes ihletforrás lehet. A WMCE 2013-as világzenei toplistájának 5. helyén végző album listáktól függetlenül az év egyik legfontosabb lemeze.