Az öböl menti államban csütörtöktől látható tárlat a Magyarország területén előkerült, fel nem robbant bombák történetét dolgozza fel és gondolja tovább. „Bombákat látunk, de a kiállítás igazából nem ezekről szól, hanem a fel nem robbant feszültségekről, amelyek minden szinten átszövik az életünket” – mondta el a kiállításról korábban Asztalos Zsolt, hozzátéve: a lövedékekről készített videókhoz ezért mindennapi feszültségek zajait társította.
A Hybridart Management az általa szervezett Art Moments művészeti fesztivál kísérőrendezvényeként idén indította el Zenith Art Exchange elnevezésű nemzetközi csereprogramját, azzal a céllal, hogy az arab–magyar kortárs vizuális művészeteknek teremtsen közös platformot. A projekt keretében idén négy tárlat érkezett a régió művészeitől Magyarországra, 2014. január 11-ig pedig az 55. Velencei Képzőművészeti Biennále magyar kiállítása látható Kuvaitban, Uhl Gabriella és Abed Al Kadiri rendezésében – tájékoztatott a Hybridart Management.
Mint közölték, a Zenith Art Exchange program folytatásaként Szőke Gábor Miklós magyar szobrászművész figurális állatábrázolása jelenik meg installáció formájában a katari Doha épülő nemzetközi repterének átadására. A magyar–arab public art projektben helyi művészeti képzéseket végző diákok is szerepelnek.
Jövő év márciusában a Design Days Dubai nemzetközi designvásáron a Prezi prezentációkészítő szoftver kifejlesztője, Somlai Fischer Ádám mutatja be új médiaművészeti projektjét, a Panoráma Wifi fényképezőgépet. A rendezvényen a Hybridart, a Balassi Intézet és a Design Terminal közösen mutat be válogatást a magyar kortárs művészet és design alkotásaiból, a Zenith Art Exchange következő állomása pedig Szaúd-Arábia lesz.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!