Fényképek között Pozsonyban

Dagerrotípia és dokukép: a fotóhónap kiállításai apropóján is érdemes egy hétvégét eltölteni Pozsonyban.

Két olyan rendezvénysorozattal is büszkélkedhet Pozsony, amely nemzetközi érdeklődésre érdemes. Az egyik az évtizedes múltra visszatekintő Szobor és objekt című nyári tárlat, amely a város közterein is megjelenik. A Fotóhónap kiállításai novemberben nyíltak meg, de a legtöbb kiállítás egészen az év végéig megtekinthető.

Utóbbi eseménysorozatot a huszonharmadik alkalommal rendezték meg, s ma már nyugodtan elmondhatjuk róla, nem csak egybeesik a fotográfia számos országban megszervezett éves seregszemléjével, de színvonala is valóban nemzetközi mércével mérhető. Még akkor is, ha a párizsi novemberi fotós kínálattal egyelőre aligha versenyezhet.

Nyilván nem is ez a cél. Az azonban igen, hogy a Fotóhónap eseményei ne csak a műfaj hazai jelentős alkotóit vagy éppen történeti értékeit mutassák be, hanem a nemzetközi kínálatból is merítsenek, érzékeltessék, hol tart egy-egy kelet-közép-európai vagy távolabbi ország fotóművészete, milyen új trendek jelennek meg, a múlt mely értékei érdemesek az újrafelfedezésre.

Ez a többfelé irányuló figyelem jellemzi az idei pozsonyi Fotóhónapot is, amelynek programjában több mint kéttucatnyi kiállítás és több kiegészítő rendezvény, konferencia, könyvbemutató is szerepel.

Az egyes rendezvényeknek az állami és városi múzeumok, kiállítóhelyek mellett kereskedelmi és nonprofit galériák, különböző intézmények, a külföldi kulturális intézetek adnak helyet, a kiállítások meglátogatása így tulajdonképpen felér egy többnapos városnéző kirándulással, amelynek célpontjai között a pozsonyi várat éppen úgy megtaláljuk, mint az óváros példamutató módon helyreállított épületeit. Vannak olyan helyszínek is, amelyek az ottani „kiskörúton” túl találhatóak, így, ha úgy tetszik, a külső városrészek rehabilitálásához járulnak hozzá.

Mindent természetesen még egy többnapos kirándulás során sem láthatunk, ahhoz pedig, hogy minél többet lássunk, érdemes megkeresni a Stredoeurópsky Dom Fotografie, azaz az óváros szívében, Prepostkában lévő közép-európai „fotóház” honlapját, egészen más időpontban tartanak ugyanis zárva, illetve nyitva a galériák, múzeumok és az egyéb helyszínek.

A délután és a hétvége már csak azért is figyelemre méltó kombináció, mivel délután négy után és szombat-vasárnap ingyenes a parkolás a város központjában, aminek a határait szlovák barátaink pénznyerési szempontból ugyanolyan intenzíven tolják egyre kijjebb, mint a budapesti parkolási társaságok.

A várban, amely egyébként képtárnak és más időszaki kiállításoknak is helyet ad, a fotótörténet legkorábbi terméséhez tartozó műveket, 1845-1850 körüli, a mai Szlovákia területén készült fotográfiákat bemutató kiállítás kapott helyet, számos olyan ritkaság, amely érdemes a magyar fotótörténészek figyelmére is.

Ha a Palisadyn sétálunk fel ide, a Pálffyak nyári rezidenciáján a német Ulrich Seidl trilógiáját is láthatjuk, amely egy család három generációjának szerelembe, hitbe, illetve reménybe vetett bizakodásáról szól, míg a vár nyugati teraszán a Jugoszlávia szétbomlása utáni helyzetképet vázolják fel Aftermath címmel különböző délszláv országok fotósai.

Több mint száz év telt el a fotó feltalálása és a második világháború után Csehszlovákia újraalakulása között, ami úgy tűnik, északi szomszédaink számára is a kemény diktatúra éveit hozta, noha az a tárlat, amely a szlovákiai szocializmus első évtizedeit mutatja be az Esterházy-palotában − a Szlovák Nemzeti Galéria egyik épületében −, inkább a kor ellentmondásait fedi fel. Az egyik oldalon az ötvenes-hatvanas évek hivatalos sajtófotója itt a főszereplő, a másikon az olyan dokumentumképek, amelyek akkoriban aligha kerülhettek volna nyilvánosság elé.

Hasonló képek miatt mondható igen erősnek az idei pozsonyi Fotóhónapon a cseh fotográfia a fotó közép-európai házában és a Művészetek Házában, a rendezvénysorozat másik fő helyszínén, ahol egyszerre legalább hat kiállítás látható. Az egyik a szlovák fotóművészet egyik klasszikusa, Martin Martincek albumaiból, a másik a nemzetközileg is elismert, néhány éve elhunyt, ugyancsak szlovák Tibor Huszár portréiból.

Az egyik legizgalmasabb tárlat az F7 Galériában a tavalyi nemzetközi fotópályázat győztese, Jan Bryczynski képeinek együttese a különös kárpátaljai nép, a bojkók világáról, akik persze sértésnek tartják ezt az elnevezést, s nevezik magukat ruszinoknak, verhovinaiaknak, galíciaiknak, csak éppen bojkóknak nem. Archaikus világ az övéké, olykor mintha teljesen megállt volna körülöttük az idő, ami nem vált éppen a kárukra: erősebbek a természet törvényei, de fontosabb az erkölcsi parancsok megtartása is, mint a tőlük távolabbi világban.  

Természetesen nem minden választás olyan szerencsés, mint a fenti anyag beválogatása: Olivier Ciappa Képzeletbeli párjai a francia kulturális intézetben a homofóbia ellen tiltakoznak neves művészek, közéleti emberek bevonásával: elméletileg természetesen igaza van a művésznek, a homofóbia csúf dolog, de az sem túlzottan ízléses, ha kifejezetten vonzónak ábrázoljuk azt, ha valaki meleg − vagy éppen önmagában a melegség állapotát.

A Dom Umeniában kilencvenkilenc variációt mutat be az emberi testre, az agresszivitásra és a szerepjátszásra Youngho Kang – számomra egyetlen olyan sem volt közöttük, amely igazán megragadó lett volna.

Az viszont Anna Strickland installációja életről és halálról, a mindenben benne rejlő teljességről, Arslan Ahmedov képeinek műgondja, nosztalgikus hangulatai, Karel Novák, Ján Krízik aktjainak természetessége, lírai szépsége, s a másik oldalon Julia Pirotte dokumentumfotóinak drámaisága. A mexikói Graciela Iturbide képei a halál, a gyász mindenütt jelenvalóságát, magától értetődőségét igyekeznek tudatosítani, Claudio Hills és Gennady Meergus, Rafal Milch az ember és környezete kapcsolatát elemzi.

És akkor még nem beszéltem arról, hogy két kiállítás képviseli a kortárs magyar fotográfiát is: a pozsonyi Magyar Intézet kiállítóterme Göbölyös Luca Háttér című tárlatának ad otthont, míg a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma termeiben A valóság kódjai címmel Dóka Béla, Erdei Krisztina, Fekete Zsolt és Kudász Gábor Arion felvételei szerepelnek.

Egyébként Budapesten is jelen van a pozsonyi Fotóhónap: „kihelyezett” tárlataként az itteni Szlovák Intézetben rendezték meg Jana Hojstricová Családi csomag című kiállítását.

(Az ajánlókép Jan Brykczynski Boiko című munkája 2010-ből.)