Gyerekjáték volt a világ egyik leghíresebb festményének elrablása: nem kellett hozzá más, csak egy fehér köpeny, amelyet az alkotásokat másoló hobbifestők viselnek. Vincenzo Peruggia 1911. augusztus 21-én sétált ki a Louvre-ból hóna alatt a Mona Lisával, Leonardo da Vinci híres mosolyú női portréjával, amely aztán csak több mint két évvel később − éppen száz éve − 1913. december 12-én került elő újra.
A fiatal tolvajnak nem volt nehéz dolga: a rablás előestéjén elrejtőzött a Louvre számos faliszekrényei közül az egyikben. A hobbifestők rendszerint ilyen szekrényekben őrizték vásznaikat és palettáikat. Amikor következő nap a takarítók elhagyták a termet, amelyben a Mona Lisát őrizték, előbújt rejtekéből, a kincset érő zsákmányhoz ment, majd leakasztotta a falról. Mivel a kép, amely a híres mosolyú asszonyt ábrázolja, elég kicsi, mindössze 76,8-szor 53 centiméteres, egyszerűen a köpenye alá rejtette. Hétfő volt, a Louvre zárva tartott.
Peruggia ismerte a párizsi múzeumot, ahol 1910 októberétől 1911 januárjáig üvegesként dolgozott, segített a Mona Lisa védőrétegének kialakításában is. Mindent alaposan kitervelt, csak egy dolog siklott félre: nem volt jó a kulcs a lépcsőházhoz, amelyen keresztül a tolvaj el akarta hagyni a Louvre-t. Vincenzo Peruggia tervei összeomlani látszottak, léptek zaját hallotta. A múzeum egyik bádogosa közeledett, az egyetlen ember, aki látta a tolvajt. A férfi udvariasan kinyitotta egy fogóval az ajtót Peruggiának, nem sejtve, miben segédkezik.
Van, ami még több mint száz év múltán sem világos. A Gioconda viszonylag kicsi ugyan, de nem könnyű. Leonardo jegenyefára festette a portrét, amely masszív fakeretet kapott, és üveg védte a látogatóktól. Vagyis felettébb nehéz volt egyetlen embernek, pláne hogy Peruggia kis termetű és sovány volt.
A rendőrség minden nyomnak és híresztelésnek utánament, még Pablo Picassót is kihallgatták, Guillaume Apollinaire szürrealista költőnek pár napot még tömlöcben is kellett töltenie. Picasso − akkoriban fiatal művész − ugyanis évekkel korábban megvásárolt egy kis ibériai szobrot, amelyet Apollinaire-nél hagyott, de kiderült, hogy az alkotást a Louvre-ból tulajdonították el.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!