Így vette át Alice Munro lánya a Nobel-díjat

Stockholmban átadták az idei irodalmi Nobel-díjat is, közben meztelenül tiltakoztak a tavalyi díjazott miatt.

Grund
2013. 12. 11. 12:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

XVI. Károly Gusztáv svéd király tizenegy kitüntetettnek nyújtotta át Alfred Nobel halálának évfordulóján a legjelentősebb elismerést a tudomány és az irodalom területén. Utóbbi kategória kitüntetettje, Alice Munro kanadai író – az idei év egyetlen női díjazottja – egészségi állapota miatt nem vett részt személyesen az ünnepségen. A 82 éves szerzőt lánya, Jenny Munro képviselte. A legmagasabb tudományos és irodalmi elismeréssel összesen 8 millió svéd korona (269 millió forint), valamint oklevél is jár.


Közben Stockholmban a rendőrök őrizetbe vettek négy meztelen tiltakozót, akik megpróbáltak bejutni a Koncertpalota épületébe. Előzőleg kínai művészek bejelentették, hogy ruha nélkül vonulnak az épülethez, tiltakozásul amiatt, hogy tavaly Mo Jen kínai írónak ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat.

(Fotó: MTI/EPA/Scanpix/Fredrik Sandberg)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.