Itt a magyar kliprendezők új nemzedéke

Már azt hittük, a minőségi videoklipek kora lejárt, de ezt három fiatal filmes látványosan megcáfolta.

Még egészen fiatalok, de máris komoly szakmai sikereket könyvelhet el a Színház- és Filmművészeti Egyetem három tehetséges hallgatója, Damokos Attila, Koblicska Örs és Nagy Marcell. A különféle hazai zenekarok számaihoz általuk rendezett videoklipek komoly visszhangra találtak az internetes fórumokon és szakmai oldalakon, ketten közülük pedig nemrég egy igencsak rangos pekingi fiatal filmes seregszemlén is bemutatkozhattak kísérleti munkájukkal. Erről, valamint a távlati terveikről beszélgettünk.

– Hogyan kerültetek Pekingbe?
– Damokos Attila: Marcell javasolta tavaly ősszel, hogy pályázzunk mi is egy filmmel a budapesti Fashion Video Festivalra. Ez lett a Homunculus, amit a hazai közönség és a zsűri is nagyon szeretett, és díjat is nyert ezen a megmérettetésen. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) támogatta a film megszületését, a tanári karon belül is tetszést aratott, és elkezdték küldözgetni különféle fesztiválokra. A pekingi International Student Film and Video Festival a legújabb filmes generáció legjobb munkáinak a seregszemléje. Ide is beválogatták a filmünket, és hosszas keresgélés után a MATEHETSZ szervezet segítségével ki is utazhattunk a fesztiválra. Mivel ide a nemzetközileg legelismertebb filmes iskolák hallgatói küldik el a filmjeiket, elmondhatjuk, hogy Scorsese és Woody Allen gyermekeivel szerepeltünk együtt.

– Látszik már ennek a szereplésnek bármilyen hosszabb távú eredménye?
– D. A.: Pekingben nagyon sok hasznos és jó tapasztalatot szereztünk, többek között kiderült az is a vetítésekből és az azt követő beszélgetésekből, hogy mennyire jók a magyar operatőrök. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy kettőnknek még van hova fejlődnünk a történetmesélés terén. Sokan szinte majdnem játékfilmekkel, húsz-harminc perces, nagyon kidolgozott történetekkel érkeztek, ezért is volt kellemes meglepetés, hogy beválogatták a mi háromperces, eléggé kísérletező jellegű rövidfilmünket. És persze azt is nagyon jó volt átélni, ahogy a filmünket nézve egyszerre vett és fújta ki a levegőt az ezerfős közönség.
– Nagy Marcell: Nagyon motiváló volt ez a tapasztalat, és megerősített bennünket abban az elhatározásunkban, hogy ezzel akarunk hosszú távon is foglalkozni.

Nagy Marcell, Damokos Attila és Koblicska Örs

Fotó: Béres Attila

– Az egyetem mennyire kínál versenyképes tudást, ha már a nemzetközi összehasonlításról van szó?
– D. A.: Fontos elmondani, hogy az egyetemen a nagyon jelentős magyar új hullám meghatározó alakjai tanítanak, akik hozzák magukkal azt a tudást, aminek köszönhetően a közép-európai rendezők annak idején képesek voltak megrengetni az európai filmművészetet. Nekem személy szerint nagyon inspiráló, hogy a példaképeimtől tanulhatok. Nem formát bontani tanít az iskola, hanem megtanít az alapokra, amiktől később majd el lehet térni.

– Túlzás nélkül lelkes visszhangja volt az általatok rendezett videoklipeknek a világhálón. Szerintetek minek szólt ez a lelkesedés?
– N. M.: Valószínűleg azért is keltettek feltűnést a mi klipjeinek, mert próbáltunk olyan világokat megszólaltatni, amik még nem voltak hazai klipekben. Nagyon motiváltak vagyunk, és akarjuk hallatni a hangunkat.
– Koblicska Örs: Talán az a titok, hogy bármilyen felmerülő feladatot, legyen szó a legkisebb iskolai munkáról, csapatmunkában készítünk el, és nagyon alaposan megtervezzük azokat az első szegtől az utolsó képkockáig. Ez a hozzáállásunk pedig még jellemzőbbé vált, ahogy egyre nagyobb kihívások elé álltunk. Az első klipen, amit az Idoru zenekarnak készítettünk, négy hónapig dolgoztunk, mivel annak ellenére, hogy a zenekar stílusa annyira nem áll közel hozzánk, úgy gondoltuk, hogy a klip minden kockája a mi kreativitásunkat és a mi világunkat kell, hogy tükrözze.
– D. A.: Fontos az is, hogy idővel kialakult egy nagyon szoros baráti társaság, akik képesek együtt dolgozni. Mire eljutottunk az első klip megrendezéséig, már nagyon szerettünk volna mozgóképet készíteni, és ez látszott a forgatáson is, ahol reggel fél héttől hajlandó volt mindenki a sárban fetrengeni akár 48 órán keresztül is, ha arra volt szükség. Egyszerűen imádjuk ezt csinálni, és ha visszanézzük a filmeket, akkor emlékszünk arra, hogy az egyes snittek hogyan készültek, vagy hogy miért volt nehéz kivitelezni itt vagy ott azt a kameramozgást.

A budapesti kreatív közeg hatása is meghatározó

Fotó: Béres Attila

– A klipjeitek kapcsán szinte rejtvényfejtő verseny indult, hogy vajon hol forogtak a filmek. Hogyan sikerült ennyire érdekes helyszíneket találnotok?
– D. A.: A csapat gyártásvezetője; Krista Tamás, aki egyébként éppen most költözött Londonba, hogy ott tanuljon, találta ezeket a helyszíneket. Mindegyiknek megvan a maga története. Például az Idorunak készített klip esetében az történt, hogy Marcell egy fotózáson beleszeretett egy nagyon különös házba, és amikor felmerült a klip ötlete, már tudtuk, hogy ott akarunk forgatni. Az Our Youth zenekarnak készített klip esetében pedig nagyon meglepődtünk, hogy létezik egy olyan táj, ami mintha nem is Magyarországon lenne. Az oroszlányi hőerőműről és annak hűtőtaváról van szó, amin horgászstégek vannak.
– K. Ö.: Nagyjából kétszáz ilyen horgásztanyát kell elképzelni. Végigjártuk az összest, majd kiválasztottunk tízet. Aztán komoly harcok árán elértük, hogy az egyikben forgathassunk. Nem volt könnyű, mert egy ilyen horgászház tele van mindenféle tárgyakkal, horgokkal, focistákat és lengén öltözött nőket ábrázoló poszterekkel, reklámmatricákkal, ezeket mind ki kellett szedni és újrarendezni a belső teret. A helyszínbejárás alatt aztán véletlenül még rábukkantunk egy szinte holdbéli tájra is. A gát oldalából kiálló csövek a közeli hőerőmű salakelvezetői, melyek fantasztikus és nagyon egyedi látványt nyújtanak.

– Lehet hosszabb távon építeni erre a műfajra, vagy a ti távlati célotok is nagyjátékfilm?
– K. Ö.: Nincs tere igazán ennek a műfajnak, egy-két ember van, aki ebből megél. De akkora stábbal, amellyel mi dolgozunk, ez szinte lehetetlen. Hosszú távon mindenképpen intézményesülni szeretnénk. Nem feltétlenül az a cél, hogy rendezőként dolgozzunk, hanem egy alkotóközösséget akarunk létrehozni, aminek több profilja is van, többek között reklám- és kisfilmek, videoklipek forgatása vagy éppen a fotózás. Az iskolának köszönhetően olyan baráti kör jött létre, aminek tagjai együtt a filmkészítés minden fázisát meg tudják valósítani.
– N. M.: Most készül a műtermünk, aminek az M17, vagyis a 17-es számú műterem nevet adtuk. Még az idén szeretnénk megnyitni, és azt reméljük, hogy igazi alkotótérként fog működni. Az a cél, hogy a kreatív folyamattól, a forgatáson át az utómunkáig a gyártás minden fázisát meg tudjuk oldani, és mindez jó hangulatban teljen, és ez erősítse a színvonalat.

– Arra nem gondoltatok, főleg ilyen hazai sikerek után, hogy külföldön érvényesüljetek?
– D. A.: Nem félnék attól a kihívástól, hogy külföldön dolgozzak, de nem feltétlenül szeretnék elmenni. Magyarul beszélek, magyarul gondolkodom, szeretem, hogy ez így van, és a világ bármelyik pontján így lenne. Eddig még nem is merült fel komolyan ilyen lehetőség, egyetlen külföldi megkeresés érkezett hozzánk, de az is azért, mert olcsóbb munkaerőt keresnek. És meghatározó a budapesti kreatív közeg hatása is.
– K. Ö.: Az, hogy mi az SZFE hallgatói vagyunk, nagyon meghatározó tapasztalat, és nagyon sok lehetőséget hoz magával. Ha valakivel munkakapcsolatba kerülsz, és említed, hogy innen jöttél, már ez elmond neki valamit rólad. Nagyon hálásak vagyunk az iskolának, mert neki köszönhetően ismerkedtünk meg egymással, a filmezéssel, és még nagyon sok baráttal, akik nélkül most nem ülnénk itt. Hála Istennek megkeresésben sincs hiány. Most is épp oda indulunk, dolgozni.