Még egészen fiatalok, de máris komoly szakmai sikereket könyvelhet el a Színház- és Filmművészeti Egyetem három tehetséges hallgatója, Damokos Attila, Koblicska Örs és Nagy Marcell. A különféle hazai zenekarok számaihoz általuk rendezett videoklipek komoly visszhangra találtak az internetes fórumokon és szakmai oldalakon, ketten közülük pedig nemrég egy igencsak rangos pekingi fiatal filmes seregszemlén is bemutatkozhattak kísérleti munkájukkal. Erről, valamint a távlati terveikről beszélgettünk.
– Hogyan kerültetek Pekingbe?
– Damokos Attila: Marcell javasolta tavaly ősszel, hogy pályázzunk mi is egy filmmel a budapesti Fashion Video Festivalra. Ez lett a Homunculus, amit a hazai közönség és a zsűri is nagyon szeretett, és díjat is nyert ezen a megmérettetésen. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) támogatta a film megszületését, a tanári karon belül is tetszést aratott, és elkezdték küldözgetni különféle fesztiválokra. A pekingi International Student Film and Video Festival a legújabb filmes generáció legjobb munkáinak a seregszemléje. Ide is beválogatták a filmünket, és hosszas keresgélés után a MATEHETSZ szervezet segítségével ki is utazhattunk a fesztiválra. Mivel ide a nemzetközileg legelismertebb filmes iskolák hallgatói küldik el a filmjeiket, elmondhatjuk, hogy Scorsese és Woody Allen gyermekeivel szerepeltünk együtt.
– Látszik már ennek a szereplésnek bármilyen hosszabb távú eredménye?
– D. A.: Pekingben nagyon sok hasznos és jó tapasztalatot szereztünk, többek között kiderült az is a vetítésekből és az azt követő beszélgetésekből, hogy mennyire jók a magyar operatőrök. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy kettőnknek még van hova fejlődnünk a történetmesélés terén. Sokan szinte majdnem játékfilmekkel, húsz-harminc perces, nagyon kidolgozott történetekkel érkeztek, ezért is volt kellemes meglepetés, hogy beválogatták a mi háromperces, eléggé kísérletező jellegű rövidfilmünket. És persze azt is nagyon jó volt átélni, ahogy a filmünket nézve egyszerre vett és fújta ki a levegőt az ezerfős közönség.
– Nagy Marcell: Nagyon motiváló volt ez a tapasztalat, és megerősített bennünket abban az elhatározásunkban, hogy ezzel akarunk hosszú távon is foglalkozni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!