Izgalmas nyomozás a pesti nyelv után

Egyáltalán mi az a pesti nyelv? Balázs Géza nyelvésszel legújabb könyve kapcsán beszélgettünk.

– Idén ünnepeljük, hogy 140 éve létrejött Budapest. Nyelvtörténetileg kimutatható esetleg, hogy ezt követően felgyorsult a főváros nyelvi egységesülése is?
– Pest és Buda nagyon kicsi város volt a 19. század közepéig. Falvak, városok vették körül egészen 1950-ig, Nagy-Budapest létrejöttéig. A reformkor elején, ezt Jókai is leírja, Pesten és Budán többnyire németül beszéltek az utcán, persze az egyszerűbb emberek meg magyarul. A reformkor végére viszont szinte teljesen magyarrá vált a város, és mire létrejött az egyesült Budapest, vagyis 1873-ban már nyelvileg is egységes volt. Mai tudásunk szerint először Széchenyi István írta le azt, hogy Budapest, vagyis az ő nyelvújításai közé tartozik fővárosunk mai neve. Korábban általában a Pest-Budát használták – a Pest elnevezés tűnik régebbinek, Budát egy időben Kis-Pestnek nevezték, talán ezért van elől –, ikervárosként, testvérvárosként emlegették a két várost együtt. Visszatérve a nyelvi egységesülés kérdésére: Nagy-Budapest megalakulásakor azok a kis települések, amelyek addig körbevették a fővárost, nagyrészt nyelvjárásosak voltak. Apró foltokban a mai napig megmaradtak ezeken a helyeken a nyelvi különbségek. Jó példa erre a palóc nyelvjárás, ezt talán a legkönnyebben ismeri fel a laikus fül is, és amelynek – ahogy egy nyelvjáráskutató kollégám felkutatta – a mai napig vannak nyomai Régipalotán.

– A gyakorlott nyelvész füle esetleg azt is felismeri, hogy az illető Budapest melyik részén él?
– Nem, mert Budapest lakossága mára nagyon összekeveredett. Elvben kialakulhatnának különféle nagyvárosi nyelvjárások, de csak akkor, ha több évtizeden keresztül nagyjából változatlan az adott környék lakossága. De a példák ennek az ellenkezőjét mutatják. Vegyük például a Füredi úti lakótelepet. Ez a hetvenes évek elején épült. Addig ott egy falu volt, Rákosfalva, amelynek valóban volt hagyományos falusi világa és nyelvjárása. Még én is emlékszem rá. Egyébként Gyurkovics Tibor ebben a faluban született, és le is írja, hogy könnyezett, amikor a lakótelep-építés miatt a szülőházát lebontották. A lakótelepre viszont már az ország és a főváros minden részéről érkeztek lakók, így az egységes nyelvjárás is felbomlott. A kiköltöztetett rákosfalvaiak pedig szétszóródtak.

– Könyvét olvasva úgy tűnik, a pesti nyelv két, talán legmeghatározóbb összetevője az argó vagy tolvajnyelv és a sajátos pesti humor.
– Az argó mindig városi jelenség. Az első argó emlékeink egyébként igen régiek, a 18. századból valók. Akik ezt a nyelvet használják, mindig a társadalom peremén és nem feltétlenül legális foglalkozásokból élnek, ezért volt szükségük az argóra, vagyis arra, hogy mások ne értsék, miről beszélgetnek. Az argó nyelvnek persze nincs külön grammatikája, főként szókészletében különbözik a többi nyelvváltozattól. Száz neve van, például: apacsnyelv, betyárnyelv, link hadova, linkduma, huligánnyelv, hulu-hulinyelv, jasszjampecargó, pesti vadnyelv stb. A pesti nyelvet valóban nagy mértékben jellemzi az argó, aztán ott van a titkosságát elveszítő argóból is táplálkozó, nyelvmegújító, „menő” szleng, ami szintén fontos összetevője ennek a budapesti nyelvnek. De hagyományos értelemben külön pesti nyelvjárásról nem beszélhetünk.

– És mi az oka a pesti humor sokat emlegetett különlegességének?
– Azt mondják, a pesti humor az Osztrák–Magyar Monarchia sajátos légkörének köszönheti a létét. A Monarchia lakosainak volt valamiféle sajátos nézőpontja és beállítódása, ami nagyon hasonló Prágában és Budapesten éppúgy, mint Bécsben. Talán nem véletlen, hogy éppen ezeket a városokat szokták úgy emlegetni a vicckutatók, mint Európa humorfővárosait. A Monarchia világa a mai napig kimutatható a nyelvünkben. Ott van például a kezit csókolom köszönés. Csak ebben a régióban köszöntek így, ám csak nálunk lett ebből általános köszönési forma. Bécsben és Prágában értik, de nem használják. E tekintetben mi vagyunk a Monarchia őskövülete. Talán mi, magyarok őriztük meg a legrégebbi rétegeit a Monarchia nyelvi jelenségeinek, gondoljunk csak olyan szavakra, mint spájz, sámli, stelázsi, smarni, esetleg kapucíner.

– A pesti humor fontos táptalaja volt a kávéházak világa. Ma viszont az élőszóban terjedő viccek szerepét az internetes humor venné át. Van különbség a kétféle csatorna között?
– Tény, hogy sok helyen visszaszorulóban van a szóbeliség, és ez önmagában is rossz folyamat, mert a ki- és megbeszélésre az embernek szüksége van. A „kontyosdrót” vagy „zuhanyhíradó” helyét átvette az internet. Persze a humor azért az új technikai platformokra, így például a Facebookra is áttevődik. Sőt, a vicceknek új formái jelennek meg itt, mint például a „tíz legidegesítőbb kérdés” stb. típusú felsorolások. És a humor alapvető mozgatórugója, vagyis hogy a világot a fonáksága felől nézzük és vizsgáljuk, nem változik. Valamit ehhez még hozzá kell tenni: a pesti írók humora például páratlanul eredeti, ugyanúgy lehetne rá építeni, ahogy azt megtették a cseh írókkal

– Ez tény, ahogy az is, hogy sokat merítettek a pesti köznyelvből.
– Karinthy Frigyes az egyik legjobb példa erre. Sokszor gondolkodtam azon, hogy vajon honnan vette a remek ötleteit és a nyelvi bravúrjait. És rá kellett jönnöm, hogy sok esetben az utcáról, az aszfaltfolklórból. Például biztos, hogy ismerte az olyan paradoxon szólásokat, mint amilyen a „ha öregapámnak kereke lett volna, ő lett volna a villamos”. Karinthynál feltűnnek hasonló megoldások, és ebben egyébként valószínűleg a jiddis humor is szerepet játszott nála, hiszen a zsidó humorban van bőven paradoxon. De ez a magyar folklórban is kimutatható. Talán meglepő, de a groteszk, a paradoxon nem az avantgárd találmánya, hiszen szinte minden stílus gyökere ott van a folklórban, így az aszfaltfolklórban, városi folklórban. Az író mindezt felszedte az aszfalthumorból, de később vissza is adott sokat a köznyelvnek. Hogy ma mi a helyzet, arra nehezebb lenne válaszolni. Én személy szerint az utolsó igazi pesti írónak Mándy Ivánt tartom. Ahogy ő tudott írni a fővárosi villamosokról, a nyilvános illemhelyekről, a moziról, az költészet. Említhetném még Fejes Endrét, aki „az áldott nyolcadik kerületről” írt. Még Moldova György kezdeti munkásságának „kőbányai” humora is ide sorolható, egyébként én is kőbányai gyerek vagyok.

– A könyvben nagyon sokféle megközelítésben kerül elő a pesti nyelv, de személy szerint hiányoltam a multicégeknél dolgozók eléggé furcsa, hibrid nyelvét.
– Nehéz megmondani, hogy ez mennyire pesti nyelv, hiszen multik vidéki városokban is sokakat foglalkoztatnak. De ha arra vonatkozna a kérdés, hogy mi maradt ki a könyvből, akkor mindenképpen meg kell említeni a budapesti futballcsapatok gúnyolóiból tervezett összeállítást. Ennek a fő oka az, hogy az a sportújságíró barátom, akit ezzel megkerestem, azzal hárította el a kérdést, hogy nem tudna szalonképes példákkal szolgálni, olyanokkal, amelyek nem sértik mások érzékenységét. Aztán sajnos csak utalásszerűen van jelen a rap a könyvben, és a most divatos slam poetryvel (villámköltészettel) foglalkozó fejezet idő hiányában nem készült el. Pedig ezek nélkül az új pesti aszfalthumort nem lehet kutatni. De egészen biztosan lesz második kiadás

– Akkor felteszem a valószínűleg legnehezebb kérdést: hogyan határozható meg a pesti nyelv, van-e valamilyen különös ismertetőjegye?
– Egy nyelvet, nyelvváltozatot hangtani, nyelvtani, szókészlettani és esetleg nyelvhasználati szempontok alapján lehet leírni. Jellemző a pesti beszédre a furcsa magán- és mássalhangzónyújtás (Kellenföld és pósta), az éneklő hanglejtés. Egyesek szerint ez idegen nyelvi, elsősorban jiddis hatás, mások szerint viszont olyan divattá vált kommunikációs jelzés, amellyel a beszélő azt kívánja közölni, hogy még nem adja át a szót. Számos szó, megnevezés, kifejezés születik a pesti flaszteren (kockakövön). A budapesti nyelvnek van egy olyan széles meghatározása is, hogy tulajdonképpen ez a magyar köznyelv, hiszen nem árnyalják a különféle nyelvjárások, szemben a vidéki nagyvárosok regionális hatásokat is felmutató nyelvével. Ha röviden akarnám meghatározni, akkor a pesti nyelv egy egységesítő és folyamatosan újuló nyelvváltozat, amit egyszerre határoz meg a saját hagyománya és a folyton változó szleng. Én pedig nagyon szívesen figyelem, dokumentálom ezt a nyelvet – leginkább történelmi alulnézetből, a fekete 7-esen