Jégvarázs: a Disney még mindig tud, ha akar

A Jégvarázs a régi Disney-filmek báját vegyíti a 3D kínálta élményekkel. Kedves humor eredetiség helyett.

Alapszabály, hogy manapság egy szőrös szívű kritikus csak akkor képes elviselni a dalbetéteket egy rajzfilmben, ha azok gyilkos paródiaként bukkannak elől, lásd a Shrek vonatkozó részét. Éppen ezért a kritikusi szív szőrösségét illető alapos állapotfelmérésre is kiváló alkalmat kínál a Disney új egész estés rajzfilmje, a Jégvarázs, melyben bizony elég gyakran nótára gyújtanak a szereplők, és komolyan is gondolják.

Ebből is látszik, a Disney a régi bevált recepttel kísérletezik ismét, nincs itt semmiféle merész együttműködés a Pixarral, meg dupla-, sőt triplafedeles történet vaskos humorral: a gyermekkori mozivarázslatot kínálja a cég a felnőtteknek 3D-s ráncfelvarrással, meg persze minőségi szórakozást az ő gyermekeiknek.

És valójában nincs is ezzel komoly baj. Merthogy a Jégvarázs szerencsére nem akarja túl komolyan se venni magát, és csak annyira és ott félelmetes, amennyire a dramaturgia épp megkívánja, mindemellett alapvetően bájos humorral és szerethető karakterekkel akar elmesélni egy hólapát egyszerűségű történetet a kötelező tanulságokkal fűszerezve.

Történetünk helyszíne egy aranyos kis hegyi királyság, melynek látványterveit láthatóan erősen inspirálta a Sissi című korszakos mozgóképes mesehab. Itt él a királyi pár két bűbájos lánygyermekkel, a szőke hajú Elsával, aki a trón várományosa, és kissé vadóc húgával, a vörös hajú Annával. A gyermekek felhőtlen gyerekkorának Elsa egyre növekvő varázsereje vet véget. A lány ugyanis erős érzelmi felindulás esetén nem tudja kontrollálni csodás képességét, aminek köszönhetően mindent jéggé változtat maga körül.

A szülők azt a modern pedagógia felől legalábbis vitatható döntést hozzák, hogy a lányt a szobájába rejtik, a személyzetet elbocsátják, és kitartóan bíznak abban, hogy végül minden jóra fordul, mintha az élet legalábbis egy Disney-rajzfilm lenne. Egy szerencsétlen hajóbaleset miatt azonban már nem lehetnek szemtanúi annak, amikor a többéves elfojtás kínos módon tör utat magának lányuk esetében. A koronázási szertartásra érkező tömegek ugyanis döbbenten figyelhetik, hogy a húgával vitába keveredő Elsa miként teszi szó szerint jégre a kis királyság életét.

Hogy csak egy példát említsünk: az addig jegesemberként dolgozó Kristof is munka nélkül marad. Ő egyébként úgy kerül a történetbe, hogy Anna elindul megkeresni önkéntes száműzetésbe  vonult nővérét, és kalandos útja során az említett Kristof, és annak bohókás társa, Sven, a rénszarvas szegődnek majd mellé. Ja, meg Olaf, a beszélő hóember, aki a műfajban kötelező dumafranci mellékszereplő küldetését teljesíti be.

Ha valaki eddig figyelt, joggal szúrhatná be a kérdést: jó, de ki vigyáz addig a királyságra? A válasz: Hans, foglalkozására nézve bájgúnár herceg egy népes uralkodócsaládból, akivel Anna a beiktatási bulin találkozik, és akivel a meggondolatlan lány pár órás ismeretség után össze akar házasodni, sőt még a királyságot is rábízza, amíg ő a jég birodalmában keresi nővérét. A párválasztást illető indokolt óvatosságra a történet nyomatékkal hívja fel a figyelmet az által, hogy kiderül, Hans talán nem az a srác, akit érdemes megbízni azzal, hogy az ember távollétében locsolja a virágokat, vagy őrizze a birodalmat.

De a végén persze minden jóra fordul, a méltó büntetések és jutalmak a kisebb és nagyobb nézők igazságérzetét megerősítve osztatnak ki. Kiderül ráadásul, hogy Elsa nem csak fagyasztani, de olvasztani is tud, természetesen ehhez szükséges az a felismerés is, hogy a szeretet a legfontosabb. Itt már persze fanyaloghatna kicsit a szőrös szívű kritikus, aki nem titkolja, élvezettel nézte végig a Jégvarázst, azzal együtt is, hogy néhány nyomasztó kérdést kénytelen volt elhallgattatni magában.

Milyen gombákon élhetett Olaf, a hóember az erdőben, hogy úgy viselkedik, mint egy jamaicai postás a fizetésnap után? Hogyan fog fennmaradni a kis királyság gazdasági stabilitása, ha a trónt elfoglaló és immár határozott Elsa nemcsak hogy kitessékeli az addigi legfontosabb gazdasági partnert, de mindeközben – a nepotizmus ékes példájaként – közbeszerzés nélkül kinevezi a frissen államosított jégipar élére újdonsült sógorát, aki egyéni vállalkozóként csak mérsékelt sikereket tudott elérni? Szerencsére ezek a súlyos kérdések az igazi célközönséget nem kell, hogy nyomasszák, és elmondható: a film egészen jó kis családi moziélményt kínál az ünnepek előtti időszakra.

(Jégvarázs. Színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 108 perc, 2013. Rendező: Jennifel Lee, Shane Morris. Forgalmazó: Fórum Hungary)