Hogy csak egy példát említsünk: az addig jegesemberként dolgozó Kristof is munka nélkül marad. Ő egyébként úgy kerül a történetbe, hogy Anna elindul megkeresni önkéntes száműzetésbe vonult nővérét, és kalandos útja során az említett Kristof, és annak bohókás társa, Sven, a rénszarvas szegődnek majd mellé. Ja, meg Olaf, a beszélő hóember, aki a műfajban kötelező dumafranci mellékszereplő küldetését teljesíti be.
Ha valaki eddig figyelt, joggal szúrhatná be a kérdést: jó, de ki vigyáz addig a királyságra? A válasz: Hans, foglalkozására nézve bájgúnár herceg egy népes uralkodócsaládból, akivel Anna a beiktatási bulin találkozik, és akivel a meggondolatlan lány pár órás ismeretség után össze akar házasodni, sőt még a királyságot is rábízza, amíg ő a jég birodalmában keresi nővérét. A párválasztást illető indokolt óvatosságra a történet nyomatékkal hívja fel a figyelmet az által, hogy kiderül, Hans talán nem az a srác, akit érdemes megbízni azzal, hogy az ember távollétében locsolja a virágokat, vagy őrizze a birodalmat.
De a végén persze minden jóra fordul, a méltó büntetések és jutalmak a kisebb és nagyobb nézők igazságérzetét megerősítve osztatnak ki. Kiderül ráadásul, hogy Elsa nem csak fagyasztani, de olvasztani is tud, természetesen ehhez szükséges az a felismerés is, hogy a szeretet a legfontosabb. Itt már persze fanyaloghatna kicsit a szőrös szívű kritikus, aki nem titkolja, élvezettel nézte végig a Jégvarázst, azzal együtt is, hogy néhány nyomasztó kérdést kénytelen volt elhallgattatni magában.
Milyen gombákon élhetett Olaf, a hóember az erdőben, hogy úgy viselkedik, mint egy jamaicai postás a fizetésnap után? Hogyan fog fennmaradni a kis királyság gazdasági stabilitása, ha a trónt elfoglaló és immár határozott Elsa nemcsak hogy kitessékeli az addigi legfontosabb gazdasági partnert, de mindeközben – a nepotizmus ékes példájaként – közbeszerzés nélkül kinevezi a frissen államosított jégipar élére újdonsült sógorát, aki egyéni vállalkozóként csak mérsékelt sikereket tudott elérni? Szerencsére ezek a súlyos kérdések az igazi célközönséget nem kell, hogy nyomasszák, és elmondható: a film egészen jó kis családi moziélményt kínál az ünnepek előtti időszakra.
