Jövőre több mint 1,7 milliárd jut a könyvtáraknak

2014-ben több mint 1,7 milliárd forintból gazdálkodhatnak a könyvtárak – jelentette be Halász János.

Grund
2013. 12. 12. 17:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár az eseményen a könyvtárak társadalomban betöltött szerepéről, állami finanszírozásáról és jövőjéről beszélt, valamint bejelentette, hogy a területet érintő idei 1,7 milliárd forintos támogatás jövőre 65 millió forinttal növekszik – közölte az Emmi.

Előadásában Halász János emlékeztetett rá, hogy az utóbbi két év változásainak eredményeként és a háromezer intézményből álló rendszer egységessége okán ma már a legkisebb települések intézményeiből is el lehet érni akár a legnagyobb egyetemek könyvtárainak szolgáltatásait is.

A kultúráért felelős államtitkár kiemelte, hogy a nyilvános könyvtári ellátás rendszerének továbbra is alappillére a megyei, az egyetemi és az országos szakkönyvtárakat magában foglaló Országos Dokumentum-ellátási Rendszer (ODR), miként a kistelepülések nyilvános könyvtári ellátását biztosító Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (KSZR) is. Az idei évben már több mint 2200 kistelepülés veszi igénybe ezt a szolgáltatási formát, amelynek működéséhez a központi költségvetés biztosítja a szükséges támogatást.

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség a könyvtárak és informatikai intézmények szakmai képviseleti, érdekegyeztető közhasznú szervezete. Célja a könyvtári rendszer működőképességének fejlesztése, a könyvtári és információs szolgáltatások színvonalának emelése.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.